A nyelvÉSZ országos döntő eredményei

A döntőbe évfolyamonként a megyei forduló első helyezettjei,
a budapesti és határunkon túli legjobbak, valamint további 10,
az országos rangsor szerint legjobb eredményt elérő diák juthatott.

Dicséret és elismerés a dobogós helyezést elérőknek, és szívből gratulálunk minden résztvevőnek is.
Nehéz próbán szépen szerepeltek. Büszkék lehetnek a tudásukra!

Az ünnepélyes eredményhirdetésen jutalmaztuk minden évfolyam első 15 helyezettjét.
Oklevéllel, könyvvel, az első 8 helyezettet pedig ezen felül ajándékcsomaggal köszöntöttük.
Az első három helyezett nyakába arany-, ezüst- és bronzérem került.
A teljes eredménylista ITT olvasható.

A döntő feladatait azok megírása után megismerhették a versenyzők kísérői is. Biztosan érdeklődve várja mindenki a helyes megoldásokat, hogy így, utólag is elemezhessék a feladatokat, tanulhassanak belőlük.
A megoldásokhoz röviden összefoglaltuk az értékelés módját is: ITT megtekinthető.

A döntőn készült képeket, interjúkat hamarosan közzé tesszük itt, a honlapunkon.
A résztvevők biztosan szívesen idézik fel a legszebb pillanatokat, akiknek pedig idén nem sikerült döntőbe jutniuk, kívánjuk, hogy a képek alapján is kapjanak kedvet, hogy jövőre ismét próbát tegyenek.

Találkozunk 2019-ben, a 20. nyelvÉSZ versenyen!