Képes beszámoló az országos döntőről

Akik részesei voltak versenyzőként, pedagógusként, szülőként vagy barátként, biztosan szívesen látják viszont képeken is az átélt nagyszerű élményeket.
Akik pedig még nem jutottak el a versenyre vagy annak döntőjére, ők talán kedvet kapnak hozzá, ha belelapoznak a döntőről készített képes összefoglalónkba.

Kézműves foglalkozás, könyvvásár, a Grimm-Busz társulat vidám színházi produkciója,
Kiss Balázs bűvész varázslata – ez várta a nyelvÉSZ országos döntő résztvevőit.
Válogatott képeink ITT megtekinthetők.

2019 januárban immár 20. alkalommal várjuk újabb anyanyelvi játékra és versenyre az általános iskolák diákjait.

Aki kíváncsi és szívesen próbára teszi nyelvérzékét, nyelvi leleményét és tudását, szeretettel várjuk a versenyen.
Ahogy eddig, úgy januárban is az iskolában lehet majd jelentkezni.

Gratulálunk 2018 versenyzőinek, nyerteseinek,
és mindenkinek kívánunk szép bizonyítványt és jó pihenést a nyáron.