Szülőknek a harmadik fordulóról

beniplakat2013_csakbeni2

Meglepetést is tartogat a Tudásbajnokság 3. fordulója.
Fontos információk a 2. félév előkészítéséhez

A Tudásbajnokság levelezős versenye félidejéhez érkezett. Gyermeke már a 3. forduló feladataival foglalkozhat: gyakorol, tanul, fejlődik. Bízhatnak abban, hogy kitartása eredményeként a siker nem marad el! Köszönjünk, hogy támogatja Őt!

A 3. forduló beküldési határideje: 2020. január 8. 24 óra.
JÓ HÍR! Aki elmaradt, eddig a határidőig a 2. forduló megoldását is beküldheti.

A versenyzők eddigi eredményeit levelükben közöljük, online beküldés esetén a versenyzői fiókjukban találják.
Ha ki van húzva a pontszámuk, akkor nem érkezett meg hozzánk a megoldásuk, vagy nem érkezett meg időben, hogy fel tudjuk dolgozni.
Izgalomra nincs ok: az eredmények nem vesznek el.
Ha a megoldásokat beküldik, a következő értesítésünkben megírjuk az eredményeket.

FONTOS információk a 2. FÉLÉVES FORDULÓK előtt:
A Tudásbajnokságra történő nevezés egész évre szólt.
A nevezési díj befizetésére ősszel fizetéskönnyítést ajánlottunk: lehetőséget biztosítottunk arra, hogy a szülők döntése alapján a nevezési díjat két részletben, 2019 októberében illetve a 2. féléves fordulók előtt lehessen rendezni.

A 2. féléves fordulók előtt 2020. január 10-ig van lehetőség arra, hogy az elmaradt nevezési díjak befizetésre kerüljenek azoknak a versenyzőknek az esetében,

  • akik a szeptemberi nevezéskor éltek a fizetéskönnyítéssel, és eddig csak az első féléves részvételi díjat fizették be,
  • illetve azoknál, akik valamilyen okból eddig az első féléves nevezési díjat sem rendezték;

Utalás esetén: bankszámlaszámunk: 10402805-50526749-85781009 (K&H Bank; IT Stúdió Kft).
A megjegyzés rovatba az alábbiakat kell írni:
a kapcsolattartó pedagógus és
a versenyző(k) nevét, 
a várost,
és a Tudásbajnokság iskolakódját.

Egyéni versenyzők részére a nekik címzett levelünkhöz mellékeltük a csekket; iskolai nevezés esetében pedig a verseny kapcsolattartó pedagógusánál lehet a befizetést intézni.

Jó hír!
Aki most szeretne benevezni a versenyre, vagy egy újabb tantárgyból is kipróbálná a tudását, VAN RÁ LEHETŐSÉG!
Akihez csak most jutott el a verseny híre, és még szeretne csatlakozni, vagy már versenyez a gyermeke, de kipróbálna más tantárgyat is, lehetősége van rá.
A csak 2. féléves levelező fordulókra a nevezési díj befizetésével együtt 2020. január 10-ig lehet nevezni. Amennyiben ehhez segítségre van szüksége, keresse ügyfélszolgálatunkat, örömmel segítünk.
Fontos tudnivaló: aki a 2. félévre jelentkezik, csak a levelező fordulókon vehet részt. A megyei fordulóra való nevezés feltétele ugyanis az első 5 forduló határidőre történő beküldése. A 2. félévre benevező versenyző azonban „csak” 3 levelező fordulón vesz részt. A 2. félévre történő nevezés gyakorlásra így is kiváló; a félév végén a levelező fordulóban elért eredmény alapján a jutalom sem marad el!

Gratulálunk a versenyzők eddigi eredményeihez! 

A 3. fordulóra MEGLEPETÉSSEL is készültünk!
Könyvkiadó partnerünk segítségével versenyzőinknek Szeretetutalványt küldünk, amit nagyszerű kötetekre válthatnak be a Könyvmolyképző Kiadó webáruházában.
Ajánlásainkat külön is megmutatjuk itt:
www.konyvmolykepzo.hu/nekemvaloalsos, és itt:
www.konyvmolykepzo.hu/nekemvalofelsos

Szülőknek pedig jó szívvel ajánljuk, hogy naponta nyissák ki az Álomadvent ablakait, ahol hatalmas karácsonyi könyves kedvezményekre találnak itt: www.konyvmolykepzo.hu/karacsony 

Ahol a tudás élményre váltható: INDUL a nyelvÉSZ verseny!
Immár 21. éve rendezzük meg anyanyelvi versenyünket, ahol a résztvevők

  • kipróbálhatják nyelvi kreativitásukat,
  • a nyelvi játékokban való jártasságukat,
  • bizonyságot tehetnek nyelvi készségeikről,
  • és közben megismerik anyanyelvünk szépségét.

A verseny háromfordulós: az iskolai válogatót megyei forduló, majd országos döntő követi. Izgalmas verseny kiemelkedő díjazással! A diákok egyik legnagyobb kedvence.

A nyelvÉSZ versenyre nevezni csak az iskolában lehet. Január elején minden iskolába eljuttatjuk a versenykiírást, plakátot és a jelentkezési lapot.
Ha ott mégsem találkozna vele, munkatársaink örömmel adnak tájékoztatást, keresse őket bizalommal.

További jó versenyzést kívánnak
a Tudásbajnokság szervezői

 

Szülőknek a második fordulóról