A 6. forduló és egy fontos előzetes

Hajrájához közeledik a Tudásbajnokság.
A levelező szakasz záró, 6. fordulóját indítjuk, miközben április 13-án lezajlott a verseny bennülős szakaszának első része, a megyei döntő, és készülünk a május 26-ai országos döntőre.
Mindent bele!

A 6. fordulós csomagokat postáztuk, hamarosan megérkeznek az

  • iskolákba,
  • egyéni versenyzőknek a megadott címükre,
  • és az internetes felületet is megnyitottuk.

Ha az 5. forduló megoldásait még nem küldted be, ne izgulj.
2018. május 2. éjfélig a 6. forduló megoldásaival együtt ezt is beküldheted.

Szeretnénk, ha teljesítenél minden fordulót, hogy így teljes legyen az eredménylistád, és ez alapján értékelhessük és jutalmazhassuk egész éves munkádat.

MOST kiemelten fontos, hogy a beküldési határidőt betartsd:
még a nyári szünet előtt szeretnénk megküldeni az éves értékelést, amiben a záró forduló pontjai is számítanak.

A 6. fordulós csomagban küldtük a VÉLEMÉNYLAPOKAT is.
Minden évben izgatottan várjuk a véleményedet, javaslataidat a Tudásbajnokságról.
Kíváncsiak vagyunk,

  • mennyire tetszett a verseny egésze,
  • milyen kihívást jelentettek a feladatok,
  • mennyire segítettek a tanulásban,
  • mivel tehetjük még vonzóbbá a versenyünket számodra.

Mindig arra törekszünk, hogy sokan és örömmel jelentkezzetek a versenyünkre,
hogy átélhessétek azt a sokszínű élményt, amit a Tudásbajnokság jelent.
Kérjük, töltsd ki és küldd vissza a véleménylapot.

Jó és fontos hír – előzetesen:
Nyereményeső várható!
Alsós és felsős, EXTRA versenycsomaggal játszó versenyzőink között fordulónként tavaly 20-20, idén azonban már 50-50 könyvet sorsoltunk, ha helyesen oldották meg a feladványokat.

Az utolsó, 6. fordulót követően azonban megduplázzuk a nyerési esélyt:
azok között a „extra-versenyzők” között, akiket év közben elkerült a szerencse, holott mindig helyes megoldást küldtek be, további 50-50 könyvet sorsolunk,
összesen tehát 100-100 könyv várja szerencsés olvasóját.

 

Versenyzőknek az ötödik fordulóról