FONTOS tudnivalók a megyei döntőről

A nyelvÉSZ megyei döntőjét idén minden versenyzőnk a saját iskolájában teljesítheti. Vigyázunk diákjainkra és pedagógus kollégáinkra: ezért a megyei döntőre senkinek nem kell elutaznia a megyei döntők szokásos helyszínére, megyei bázisiskoláinkba.  

A megyei döntőről tájékoztató levelet küldtünk minden pedagógusnak,
akinek van döntős versenyzője. Benne megírtuk, mire szükséges ügyelni
a döntő iskolai lebonyolítása során.

Pedagógus kollégáink fogják értesíteni döntős diákjaikat a tudnivalókról.

Néhány fontos részlet a megyei döntőről

A megyei döntőt eredetileg megyei bázisiskolákban szerveztük volna, ám a járványhelyzet ezt nem teszi lehetővé. Az iskolák nem fogadhatnak külső iskolákból diákokat, a nagyobb létszámú rendezvények pedig változatlanul nem ajánlottak.
  • A megyei döntőhöz a szervező pedagógusok a dolgozatírásoknál szokásos rendet és nyugodt körülményeket biztosítják.
  • Ahol lehetséges, a megyei döntősöket külön teremben ültetik asztalhoz, biztonságos távolságban.
  • A versenyzőknek 45 percük lesz a feladatok megoldására. Az ehhez szükséges feladatlapokat és kódlapokat a dolgozat felügyelő tanárától kapják meg.
  • Fontos, hogy minden versenyzőnk ellenőrizze: az ő neve szerepel- e a kódlapon, és van-e rajta kód.
  • A becsületes játék lényege, hogy mindenki azt bizonyítsa, amit ő tud. Ezért versenyzőink természetesen semmilyen segítséget nem vehetnek igénybe, és semmilyen segédeszközt nem használhatnak.
  • Fontos: a feladatlapra is lehet dolgozni (csak piszkozatként!), de a végleges megoldásokat a kódlapra kell írni. A kódlapon már nem lehet javítás.
  • Ügyelni kell arra, hogy abban az esetben, ha több helyes válasz is van, csak akkor jár pont, ha CSAK a helyes válaszok vannak bejelölve. Ha tehát pl. „A” és „B” válasz a helyes, de versenyzőnk a „B” és „C” válaszokat jelölte, ezért nem jár pont.
  • A 45 perc leteltekor a felügyelő pedagógus összegyűjti a kódlapokat, és átadja versenyzőinknek a megyei döntő emléklapját és a finom csokit, a megyei döntősök elmaradhatatlan ajándékát.
  • A megoldásokat a verseny központjában értékeljük, az eredményekről a pedagógusokat értesítjük,
    és itt, a verseny honlapján is közöljük.

Gyakorlati tanácsok szervező pedagógusainknak

  • A megyei döntőről szóló tájékoztatónkat már postáztuk.
  • Kérjük, értesítsék tanítványaikat, készítsék fel őket.
  • Ha a küldeményből bármi kimaradt, kérjük, vegyék fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal.
  • A verseny tisztasága közös érdekünk: ezért a versenyzők semmilyen segítséget nem kaphatnak, még a feladatok értelmezésében sem.
  • Versenyzőinket a dolgozatírásoknál szokásos módon célszerű figyelmeztetni,
    ha közeleg a rendelkezésükre álló 45 perc vége.
  • A dolgozatírás befejezésekor a kódlapokat össze kell gyűjteni, és a verseny szegedi központjába postázni. Ajánlva biztosabban megérkezik.
    A cím: Bendegúz Akadémia 6701 Szeged Pf. 784.
    Kérjük, hogy legkésőbb március 1-én adják postára.
  • FONTOS:
    minden kódlapot kérünk visszaküldeni!
    Azoknak a versenyzőknek az üres kódlapját is, akik végül nem vettek részt a megyei döntőn.

    Az összes kódlap visszaérkezése segíti az értékelőket, mert ez alapján fogják tudni, hogy nincs véletlenül „elkallódott” kódlap.

Előre is köszönjük pedagógus kollégáink munkáját!
Tanítványaiknak eredményes versenyzést kívánunk!

2021. február 26. 14:00 óra
nyelvÉSZ megyei döntő!

Mindenkinek szorítunk!