Az iskolai forduló óta biztosan sok versenyzőnk töpreng azon, hogy vajon helyesen oldotta-e meg a feladatokat. A verseny utáni izgalom legalább annyira természetes, mint az, amit a verseny közben átélünk.
Bízzunk azonban magunkban: akkor és ott tudásunkhoz mérten a legjobbat hoztuk ki magunkból, és ami a legfőbb, biztosan mindent megtettünk, amire képesek vagyunk.
Bevalljuk, mi, a verseny szervezői is izgulunk. Izgultunk akkor is, amikor a versenyzők a feladatokon dolgoztak, hogy az iskolai fordulón minden rendben menjen, és izgulunk most is, mert nagyon kíváncsiak vagyunk, kinek hogy sikerült az első akadályt megugrani.

A megoldások értékelése már javában zajlik.
Többször és alaposan ellenőrizzük a beküldött megoldásokat, sok kolléga és számítógép is segítségünkre van, hogy semmi ne kerülje el a figyelmünket.
Az eredményeket várhatóan ezen a héten tesszük közzé itt a honlapunkon, és természetesen küldjük az értesítést az iskolákba is.
Gratulálunk minden résztvevőnek, és szorítunk a jó eredményekért.