Kedves Klubtársam!
A 2. forduló megoldásai a következõk: (AC)CBCD DCDC(ABCD)
Kérlek, ellenőrizd, és jelezd, ha valamit nem találsz rendben!
Otfried Preussler: Málévári ribillió – részlet
A városháza harangja volt mindannyiunk legnagyobb büszkesége, nem utolsósorban azért, mert egy vagyonba került. Megmutattuk minden idegennek, aki Málévárra érkezett, s mindegyiküknek kötelessége volt illően megcsodálni. Az is igaz, hogy olyan harang volt, amivel nem vallottunk szégyent.
Sajnos azonban már néhány hónap múltán le kellett mondanunk erről a drága kincsről. Egy nap ugyanis eljutott hozzánk a hír, hogy hamarosan háború lesz. Azt sem tudtuk, hová legyünk az ijedtségtől. Mi, férfiak íziben elástuk az összes készpénzt, az asszonyok az ékszereket, a gyermekek pedig a játékaikat, nehogy bármi érték az ellenség kezére jusson.
– A városháza harangja pedig a legkevésbé – mondta apósom, a polgármester. Különben elviszi az ellenség, és ágyúgolyót önt belőle. Ennek elejét kell vennünk! De hová rejtsük? Egyesek úgy vélték, a harangot el kell dugni az erdőben, mások pedig azt mondták, hogy inkább ássák el!
A kovács azonban így szólt:
– Legjobb lesz, ha elsüllyesztjük a Málé-tóban. Ott biztonságban lesz, míg a várost veszély fenyegeti. Szép nyugodtan kivárhatjuk a békét, s aztán kihalásszuk onnan.
Mindannyian egyetértettünk a kovács szavaival. Lehoztuk a harangot a városháza tornyából, és elcipeltük a tó partjára. Ott aztán csónakra raktuk, és evezőt ragadtunk.
Jó messzire kieveztünk, és amikor egy különösen mély helyhez értünk, a kovács és két másik erős ember megragadta, és be akarták dobni a vízbe. Az utolsó pillanatban azonban Hétsajt szabómester, az unokabátyám így figyelmeztetett:
– Ácsi! Ne ilyen eszetlenül! Hogy akarjátok újra meglelni a mi harangunkat, ha egyszer elmerült a tóban?
– Arról majd én gondoskodom – szólt apósomuram, és kötényzsebéből kést húzott elő, majd Hétsajt unokabátyám orra alá dugta. – Ezzel a késsel – magyarázta – mély rovátkát vések a csónak oldalába, ott, ahol a harangot a vízbe dobjuk. Ez lesz a jel! Segítségével gyerekjáték lesz megtalálni a helyet. Hát nem a napnál is világosabb?
Így már az én kedves unokabátyám is megnyugodhatott, hogy minden rendben lesz. Sámuel úr belevéste a jelet a csónak szélébe, a kovács és a másik kettő pedig ontosan ott pottyantották a harangot a vízbe.
Az előző szöveg alapján oldd meg a feladatokat!
You need to be registered and logged in to take this quiz. Jelentlezz be vagy Regisztrálj új felhasználóként