Szülőként mindannyian a legjobbat akarjuk gyermekeinknek.
Így van ez akkor is, amikor tanulmányi versenyt választunk. Olyan versenyt keresünk, amelynek
A Tudásbajnokság ilyen.
A klubtagok a verseny honlapján nyitott fiókjukban folyamatosan figyelemmel kísérhetik, hogyan boldogul a versenyen a gyermekük, mert
Miden klubtag, akinek a gyermeke végigjátssza a verseny levelező szakaszát, azaz beküldi a 6 levelezős forduló megoldásait,
online elismerő oklevelet és jelvényt kap.
Akiknek több tárgyból is versenyez a gyermekük, vagy több gyermekük is versenyez, a versenyidőszak végén külön elismerést kapnak:
FONTOS:
Akik egy korábbi versenyidőszakban már tagjai voltak a klubnak, tagságuk érvényes maradt, külön tennivalójuk nincs. Akiknek volt szülői fiókjuk, de nem léptek be a Szülői klubba, ők ezt a szándékukat a fiókjukban jelölhetik.
Akik még nem regisztráltak szülőként, a szülőként történő regisztrációt követően jelölhetik, hogy belépnek a Tehetségtámogató Szülők Klubjába.
A verseny iskolai kapcsolattartó pedagógusainak is van lehetőségük arra, hogy szülőként csatlakozzanak a klubhoz. Ehhez nem szükséges szülői regisztrációt végezniük. A meglevő, vagy új kapcsolattartóként újonnan nyitott pedagógusi fiókjukban lesz lehetőségük jelölni, hogy csatlakozni kívánnak a klubhoz.
A versenyre való online nevezési felület megnyitásától.
A csatlakozási lehetőségre a szülői és a pedagógusi fiókban (ha saját gyermekét egyéni nevezéssel nevezte), KÜLÖN JELENTKEZÉSI GOMB figyelmeztet.
Akik egyéni nevezéssel jelentkeznek a versenyre, ők ezen a nevezési felületen jelölhetik, hogy tagjai szeretnének lenni a Szülői klubnak.
Az idei évtől egyszerűsítettük és gyorsítottuk az egyéni nevezést is: CSAK ONLINE lehet beküldeni a jelentkezéseket. Várjuk Önöket szeretettel.