Kedves Szülők!
A Tudásbajnokság levelező szakaszának záró, 6. fordulóját indítjuk.
A csomagokat postáztuk, hamarosan megérkeznek az
- iskolákba,
- egyéni versenyzőknek a megadott címükre,
- és az internetes felületet is megnyitottuk.
Hagyomány immár, hogy az aktuális fordulóval a megelőző forduló, jelen esetben az 5. forduló megoldásainak beküldésére is lehetőséget adunk. Így van ez most is.
A beküldési határidő: 2019. május 15. 24.00 óra.
Szeretnénk, ha minden versenyzőnk teljesítene minden fordulót, hogy így teljes legyen az eredménylistájuk, és ez alapján értékelhessük egész éves munkájukat, jutalmazhassuk Őket.
Épp az év végi értékelés miatt most (is) kiemelten fontos, hogy a beküldési határidőt betartsák:
még a nyári szünet előtt szeretnénk megküldeni az éves értékelést, amiben a záró forduló pontjai is számítanak.
Idei versenyünkön tehát még 1 levelet kapnak versenyzőink.
A 6. fordulós csomagban küldtük a VÉLEMÉNYLAPOKAT is.
Minden évben izgatottan várjuk a versenyzők, pedagógusok és a szülők véleményét, javaslatait a Tudásbajnokságról.
Kíváncsiak vagyunk, szülőként hogyan látja
- szívesen oldotta-e meg gyermeke a feladatokat,
- kihívást jelentett-e ez neki,
- milyen tapasztalatokat szerzett a verseny során,
- mivel tehetjük még vonzóbbá a versenyünket gyermekei számára.
Mindig arra törekszünk, hogy sokan és örömmel jelentkezzenek a versenyünkre, éljék át azt a sokszínű élményt, amit a Tudásbajnokság jelent.
Kérjük, töltsék ki és küldjék vissza a véleménylapokat.
Jó és fontos hírek – előzetesen:
Könnyebb és egyszerűbb lesz az iskolákban az év végi ajándékozás.
Immár hagyomány, hogy a Tudásbajnokság a Könyvmolyképző Kiadó támogatásával rendkívüli kedvezményeket kínál az év végi ajándékkönyv-vásárlásra.
Iskolák akár
- ingyen
- és jelentős, az 50 %-ot is meghaladó kedvezménnyel válogathatnak
- a diákok között legnépszerűbb könyvmolyos kötetek között.
Nyereményeső várható!
Tehetségtámogató Szülők Klubja
A klub regisztrált tagjai a gyermekükkel kapcsolatos legfontosabb hírekről tudtak folyamatosan információhoz jutni szülői fiókjukban.
Év végén pedig részt vesznek a 10 db, egyenként 20 000 Ft értékű könyvcsomag sorsolásán,
ha minden választott tárgyból végigjátszotta gyermekük vagy gyermekeik a versenyt.
A sorsolást május 24-én tartjuk, a nyerteseket az országos döntő napján, június 1-én értesítjük.
„EXTRA csomagot választó versenyzőinknek:
Alsós és felsős, EXTRA versenycsomaggal játszó versenyzőink között fordulónként 50-50 könyvet sorsoltunk, ha helyesen oldották meg a feladványokat.
Az utolsó, 6. fordulót követően azonban megduplázzuk a nyerési esélyt:
most 100-100 könyv várja szerencsés olvasóját.
Azok között az „extra-versenyzők” között, akiket év közben elkerült a szerencse, holott mindig helyes megoldást küldtek be, további 50-50 könyvet sorsolunk,
Megyei fordulón résztvevőknek:
Azok a versenyzők, akik részt vettek a Tudásbajnokság megyei fordulóján, hamarosan kézhez kapják a külön erre az alkalomra készült KREATÍV EMLÉKKÖNYVet.
Bízunk benne, hogy sok érdekességet találnak benne.
Ha fellapozzák a 33. oldalt, és határidőre beküldik az ott olvasható kérdés helyes megfejtését, megnyerhetik az 50 000 Ft értékű kiskönyvtárat, vagy a 10 000 Ft értékű könyvcsomag egyikét!
Kedves Szülő!
Ezúton is köszönjük, hogy támogatta gyermekét a versenyzésben, kívánjuk, hogy – amennyiben jelentkeztek rá – a verseny ún. bennülős szakaszában (megyei forduló és országos döntő) is eredményesen szerepeljenek.