Versenyzőknek a negyedik fordulóról

Indul a verseny levelező szakaszának második félideje! A megyeire KÜLÖN jelentkezned kell!

Bármilyen versenyen is indulsz, a végső sikerhez a legfontosabb, hogy végig kitarts. Így van ez a Tudásbajnokságon is.

A verseny levelező szakaszának második félideje a 4. fordulóval elindult.
Kitartás! Mindent bele!

A küldemények folyamatosan érkeznek az iskolákba, egyéni versenyzőknek a megadott levelezési címekre, és honlapunkon is megnyitottuk a beküldési lehetőséget.

A 4. forduló beküldési határideje: 2020. február 10. 24.00 óra.
JÓ HÍR!
Eddig a határidőig a 3. forduló megoldásai is beküldhetők.

Most közöljük az első félév fordulóiban elért pontszámaidat: megtalálod a Neked írt levelünkben vagy itt, a honlapunkon, a versenyzői fiókodban.

Ha ki van húzva a pontszám, az azt jelenti, hogy nem érkezett meg hozzánk a kódlapod, vagy nem érkezett meg időben, hogy fel tudjuk dolgozni.
Izgalomra nincs ok: az eredmények nem vesznek el.
Ha a megoldásokat beküldöd, következő levelünkben megírjuk az eredményeket.

Az első félév értékelését az 5. fordulóval együtt küldjük.
Eredménytől függően arany, ezüst vagy bronz fokozatot érhetsz el.

FONTOS HÍR!
Közeledik a Tudásbajnokság megyei fordulója!
2020.
április 24-én rendezzük a verseny megyei bázisiskoláiban.
Erre külön jelentkezned kell!

Ha iskoládban, tanárod segítségével neveztél szeptemberben a versenyre, úgy legegyszerűbben tanárod  segítségével tudsz a megyei fordulóra is jelentkezni, illetve ha van saját versenyzői fiókod, úgy ott.

Ha szeptemberben egyénileg és nem az iskolában neveztél, úgy a megyei fordulóra is önállóan, egyénileg kell jelentkezned – természetesen a szüleid segítségét is kérheted.

A jelentkezés gyors és egyszerű – egyetlen kattintással ITT megteheted.
Ehhez szükség van az internetes azonosítódra, amit
a 4. fordulós leveledben elküldtünk.

Figyelem!
Ha nem az iskoládban, hanem egyéni nevezéssel jelentkeztél a versenyre, postai csomagként kapod a versenyfeladatokat (optimum és elit csomag), és nincs lehetőséged az internetes jelentkezésre, a 4. fordulós levelünkhöz csatolt jelentkezési lap kitöltésével nevezhetsz a megyei fordulóra. Ezt a jelentkezési lapot a 4. forduló kódlapjával együtt kell visszaküldened.

Miért szükséges előzetesen jelentkezned a megyei fordulóra?
A megyei fordulót a Tudásbajnokság megyei bázisiskoláiban rendezzük. Ahhoz, hogy jól előkészíthessük a helyszínt, tudnunk kell, hány fő vesz részt a megyei fordulón.

A Tudásbajnokság megyei fordulóján ugyanis nem kötelező a részvétel.
Lehetnek versenyzők, akik idén megelégszenek azzal, ha sikeresen szerepelnek a levelező fordulókon.
Mi azonban bízunk abban, hogy TE PRÓBÁT TESZEL, és JELENTKEZEL A MEGYEI FORDULÓRA is.

Legyél bátor!
A levelező feladatok remekül felkészítenek a megyei fordulóra. Találkozz megyéd legjobbjaival, mérd össze a tudásod velük!
Mi számítunk Rád!

Néhány előzetes, fontos információt a megyei fordulóról ITT találsz.

Sok sikert a Tudásbajnokság további levelező fordulóiban!
Találkozzunk a megyein!

 

Versenyzőknek a harmadik fordulóról