- Ha nem sikerült a 3. forduló megoldásait beküldeni minden tantárgyból,
a 4. forduló határidejéig még pótolható. A 4. forduló beküldési határideje: február 8. 24 óra. - Hamarosan itt a megyei döntő, máris írunk néhány információt,
hogy időben felkészülhessenek a versenyzők.
A megyei döntőt április 7-én rendezzük.
A részletek ITT OLVASHATÓK,
a legfontosabb tudnivalók az alábbiak:
A megyei döntőn való részvétel önkéntes.
Arra külön jelentkezni kell.
A versenyző tanulók jelentkezhetnek önállóan,
vagy tanáruk, szüleik segítségével.
A jelentkezés gyors és egyszerű: egyetlen kattintással ITT megtehető.
Ehhez szükség van az internetes azonosítóra, amit
a 4. forduló leveleiben elküldtünk.
Kik vehetnek részt a megyei döntőn?
Azok a versenyzők, akik
- az első 5 forduló megoldásait határidőre beküldik,
- a nevezési díjuk teljes évre rendezve van, és
- jelentkeznek a megyei döntőre
Miért szükséges előzetes jelentkezés a megyei döntőn való részvételhez?
Dönthet úgy egy versenyző, hogy bár minden megoldást határidőre visszaküldött,
mégsem vesz részt a megyei döntőn. Megelégszik azzal,
hogy a Tudásbajnokság egyes fordulóin sikeresen szerepel
Ezért a szervezőknek tudniuk kell, hány résztvevő számára kell
a döntő helyszínét biztosítani.
Később is jövünk a részletekkel, érdemes hát rendszeresen
ellátogatni ide, a Tudásbajnokság honlapjára
Bízunk benne, hogy sokan próbát tesznek a megyei fordulón.
Várjuk a jelentkezést, és további sikeres versenyzést kívánunk!