A Tudásbajnokság megyei döntőjéről

Mikor lesznek a megyei döntők?
2018. április 13-án 14 órától.

Hol rendezzük a megyei döntőket?
A megyei döntőket megyénként, a Tudásbajnokság megyei bázisiskoláiban rendezzük.
A pontos helyszínekről március végéig adunk tájékoztatást. 
A rendező iskolák felkérésekor arra törekszünk, hogy lehetőleg megyeszékhelyen, vagy annak közelében rendezhessük a döntőt.

Kik jelentkezhetnek a megyei döntőkre?
Minden versenyző, akinek érvényes nevezése van a Tudásbajnokság 2017/18-as versenyére, függetlenül attól, hogy milyen versenycsomaggal játszik.

Hogyan lehet jelentkezni?
A jelentkezés gyors és egyszerű, ITT egyetlen kattintással megtehető.
A versenyzők tanáraiktól és szüleiktől kérhetnek segítséget, és a verseny szervezői is szívesen segítenek a (62) 551-133-as telefonszámon,
valamint az info@tudasbajnoksag.hu e-mail címen!
A honlapon történő jelentkezéshez az internetes azonosítóra szükség lesz, ezt a 4. forduló leveleiben megküldtük.

Mi a részvétel feltétele?
A megyei döntőn azok a versenyzők vehetnek részt, akik

  • jelentkeztek a döntőre
  • határidőre beküldik a megyei döntőig lebonyolított első 5 forduló megoldásait
  • a verseny éves nevezési díját befizették

Elveszítheti a versenyző a részvételi lehetőségét annak ellenére, hogy jelentkezett?
Sajnos igen. Ha a döntőn való részvétel bármelyik feltételét nem teljesíti, úgy nem vehet részt azon.
Így ha jelentkezett a döntőre, de

  • nem küldi be határidőre a döntőig lebonyolított első 5 forduló megoldásait, vagy
  • nem rendezte az éves nevezési díjat,

úgy elveszítheti a részvétel jogát.
A Tudásbajnokság honlapján folyamatosan látható lesz, hogy érvényes-e a jelentkezés, és erről a pedagógusok is tudnak tájékoztatást adni.

Milyen tantárgyból lehet jelentkezni a megyei döntőre?
Minden tantárgyból, amire a versenyző benevezett a Tudásbajnokságra, függetlenül attól, hogy milyen versenycsomaggal játszik.
Akár több tárgyból is megírható tehát a megyei döntő, de a feladatokra rendelkezésre álló idő miatt célszerű legfeljebb 3 tantárgyból jelentkezni a döntőre.

Mennyi idő lesz a feladatok megoldására?
A megyei döntőn a dolgozat megírására 45 perc áll rendelkezésre.
Az a versenyző, aki több tantárgyból is jelentkezett a döntőre,

  • összesen 90 percig írhatja a dolgozatát,
  • de tantárgyanként maximum 45 percig,
  • és maga választja meg, melyik tantárggyal kezd.

A több tantárgyasok számára rendelkezésre álló 90 perc alapján legfeljebb 3 tantárgyból célszerű jelentkezni a döntőre.

Hány tantárgyból lehet részt venni a megyei döntőn?
Minden tantárgyból, amire a versenyző tanuló benevezett, és az első 5 forduló megoldásait a megadott határidőkig visszaküldte.
Mivel a megyei döntőn mindazoknak, akik több tantárgyból is jelentkeznek a döntőre, 90 perc áll rendelkezésükre a feladatok megoldásához, így legfeljebb 3 tantárgyból célszerű nevezni.

Milyen feladatokra lehet számítani a megyei döntőn?
A döntő feladatai hasonló jellegűek és számúak lesznek, mint amikkel az egyes fordulóban már találkozhattak a versenyzők;