Június 1-én Szegeden 766 diák oldotta meg a döntő feladatait, közülük 78-an több tantárgyból is bizonyíthatták rátermettségüket.
A döntő teljes eredménylistája megtekinthető ITT.
A megoldások megtekintéséért IDE kell kattintani.
A döntő központi helyszíne a nagy világversenyeknek is méltó helyszínt biztosító Szegedi Városi Sportcsarnok volt, ahol egész napos programmal vártuk a versenyzőket és az őket elkísérő szülőket, pedagógusokat:
a Péter-Pán gitáros duó szórakoztatta a versenyre érkezőket;
kézműves foglalkozáson ügyeskedhettek a résztvevők, a Grimm-Busz Színház előadásában láthattuk, milyen is a jóságos farkas és Piroska története, és Dolák-Saly Róbert Családi gumiszoba című műsorában énekelhettek, táncolhattak a gyerekek, találós kérdésekre válaszolhattak – és megtudhatták, hogyan is lehet kedvenc állat a döglött tehén:).
Az eredményhirdetésen mintegy 400 versenyző vehetett át jutalmat.
A Tudásbajnokság győztesei díszes serleget, arany-, ezüst- és bronzérmet, elismerő oklevelet és ajándékkönyv-csomagot kaptak, a helyezettek (4-től 10. helyig) elismerő oklevelet és ajándékkönyvet.
Az első három helyezett versenyző felkészítő pedagógusát is jutalmaztuk: könyv és egy aranyozott kis szobor emlékezteti a felkészítőket arra, milyen sikert ért el a tanítványuk.
Akik valamilyen okból nem tudták átvenni a díjat vagy a jutalmat, ők postán kapják meg. Ezen a héten küldjük!
Idén is díjaztuk a Legtámogatóbb Iskolát. Ezt a díjat minden évben az az iskola nyeri, amelyik a legtöbb versenyzőt nevezi a Tudásbajnokságra.
A 2018-19-es versenyévadban a legtöbb diákot az Óbudai Harrer Pál Általános Iskola nevezte. Gratulálunk és köszönjük a diákok nevében is! Az iskolát díszes serleggel jutalmaztuk.
Szívből gratulálunk a győzteseknek, helyezetteknek és minden résztvevőnek!
Nagyszabású versenyen komoly próba volt, ahol mindenki becsülettel helytállt.
A pedagógusok és szülők támogatását a versenyzők nevében is köszönjük.
A döntőről készült képeket, a „Légy kreatív és nyerj!” játék, és a Tehetségtámogató Szülők Klubja nyereménysorsolásának eredményeit hamarosan közzé tesszük itt, a honlapon.
A verseny levelező fordulóinak éves értékelését ezen a héten postára adjuk, és itt is hírt adunk róla.