A Tudásbajnokság országos döntőjéről

A döntőre érkező versenyzők regisztrációját 8 órakor kezdjük.
Az ünnepélyes megnyitó időpontja: 9 óra 30.
A pontos kezdés érdekében kérjük, hogy időben érkezzenek a regisztrációra.
Javasolt érkezés: 8 óra és ½ 9 között.

A versenyfeladatokat ½ 11-től írják a versenyzők
a közeli Vörösmarty Mihály Általános Iskolában és a Tisza-parti Általános Iskolában.

Ezekbe az iskolákba a Sportcsarnokból felügyelet mellett vonulnak át a diákok.
A szülők, pedagógusok természetesen elkísérhetik őket, ám az iskolák épületébe már csak a versenyzők mehetnek be.
A versenyfeladatok megoldása után szendviccsel és ásványvízzel vendégeljük meg a versenyzőket.

A díjkiosztó gálaműsor és az ünnepélyes eredményhirdetés
a Városi Sportcsarnokban lesz 12 óra 30-tól, és várhatóan 17 óráig tart.

A feladatokról, a megoldásukhoz rendelkezésre álló időről:
a feladatok jellege hasonló lesz a levelezős versenyben és a megyei döntőn már megismerthez.
Az országos döntőn a dolgozat megírására 45 perc áll rendelkezésre.
Az a versenyző, aki több tantárgyból is bejutott a döntőbe, tantárgyanként szintén maximum 45 percig írhatja a dolgozatát. A több tantárgyból versenyző tanulók a helyszínen dönthetik el, hogy melyik tárggyal kezdenek.
A dolgozat megírásához segédeszközt nem szabad használni.

Kollégiumokban igyekszünk szállást biztosítani azoknak a résztvevőknek (versenyzőknek és kísérőiknek is), akik a távolság miatt a döntőt megelőző este szívesen megérkeznének Szegedre.
A versenyzőknek a szállást 1 éjszakára ingyenesen nyújtjuk.
A szállásrendelést előre jelezni kell, az ehhez szükséges megrendelőt, rajta a szállással kapcsolatos tudnivalókkal, postán juttatjuk el az iskolákba és a versenyzőkhöz, valamint ITT is letölthető.

 A kitöltött szállásigénylést legkésőbb május 22-ig várjuk az info@tudasbajnoksag.hu email címen vagy  a 62/551-139-es faxon.

FONTOS!

Aki valamilyen okból mégsem tud részt venni az országos döntőn, kérjük, azt az alábbi email címen jelezze május 19-ig: info@tudasbajnoksag.hu.

Minden kérdésben szívesen segítünk emailen és telefonon is: 62/551-133.
Találkozunk Szegeden az országos döntőn!