Melyek voltak ezek a feltételek?
- az első 5 levelező forduló megoldásainak határidőre történő beküldése;
A beküldési határidő március 7-én éjfélkor járt le,
eddig volt lehetőség beküldeni az esetleg még elmaradt 4. fordulós megoldásokat, és az 5. forduló megoldásait.
Akik valamilyen ok miatt az első három levelezős forduló bármelyikének megoldásait nem tudták beküldeni, sajnos eleve elveszíttették a lehetőségüket a megyei fordulón való részvételre.
Így abban az esetben sem tudnak azon részt venni, ha egyébként jelentkeztek rá.
- jelentkezés a megyei fordulóra a megadott határidőig:
a megyei fordulón való részvétel önkéntes, ezért arra külön jelentkezni kellett.A jelentkezési határidő március 11-én éjfélkor járt le.
Aki ezt elmulasztotta, sajnos akkor sem indulhat a megyei fordulón, ha határidőre beküldte az első 5 levelezős forduló megoldásait.
- az éves nevezési díj rendezettsége
A verseny folytatásának az is feltétele, hogy az éves nevezési díj rendezve legyen.
A fenti 3 feltétel mindegyikének teljesülnie kellett ahhoz, hogy a megyei fordulóra való jelentkezés érvényes legyen.
Nem volt tehát elegendő beküldeni határidőre a fordulók megoldásait, ha nem jelentkezett a versenyző a megyei fordulójára, mert a megoldások beküldésével nem vált automatikus résztvevőjévé a megyei fordulónak, mint ahogy sajnos hiába jelentkezett, ha a megoldásokat nem tudta beküldeni a megadott határidőre, vagy nincs rendezve a teljes nevezési díja.
Sajnáljuk, aki idén lemaradt a megyei fordulóról, bízunk abban, hogy jövőre jobban sikerül a határidőkre és a jelentkezési feltételekre figyelni.
A megyei forduló előkészületei sok és alapos munkát igényelnek, lényegében a fenti határidők lezárását követően azonnal megkezdődtek, így sajnos méltányosságot a megyei fordulón való részvétel kapcsán nem áll módunkban gyakorolni.
A megyei fordulón indulók névsorát megküldjük az iskolák pedagógusainak, az iskolai nevezéssel rendelkező versenyzőket ők tájékoztatják.
Levélben értesítjük az egyéni versenyzőket is.
Az érvényes jelentkezést versenyző és pedagógus is ellenőrizheti ITT,
valamint azt is láthatja, ki milyen tárgyból indul, és melyik megyei bázisiskolába kell mennie.
A megyei fordulót április 10-én 14.00 órától rendezzük. A legfontosabb információkat részletesen összefoglaltuk ITT.
További jó versenyzést!