Az időt ugyan most sem tudjuk lassítani, de abban tudunk segíteni, hogy azoknak is legyen esélyük a 4. forduló megoldásait beküldeni, akiknek ez valamiért a kiírt határidőre nem sikerült.
Ahogy eddig minden fordulóban tettük, úgy most is megnyitjuk az aktuális fordulóval az előző forduló megoldásainak beküldési lehetőségét is.
Az 5. forduló megnyitásakor tehát lehetőség lesz a 4. forduló megoldásaira is.
Ha tehát a 4. forduló beküldési határidejéről most lemaradt valaki, nem kell izgulnia, nem szükséges semmilyen sürgős „pótmegoldáshoz” folyamodnia (pl. emailben begépelni a megoldásokat). Az eddigi beküldési módon (kódlapon, postán, vagy itt a honlapon, az internetes megoldások felületén) beküldhetők lesznek a megoldások, amint megnyílik az 5. forduló.
Szeretnénk azonban már most szólni, hogy ilyen „pótlási” lehetőségre az 5. fordulóban már nem lesz lehetőség. A megyei forduló előkészületei miatt az 5. forduló lezárása a meghirdetett időpontban fog megtörténni. Már most kérünk minden versenyzőnket és az őket támogató pedagógusokat, szülőket, hogy erre a határidőre fokozottan figyeljenek majd.
A 4. forduló beküldésére az 5. fordulóban azonban még lesz lehetőség! Senki nem marad le!
Jó versenyzést!