A nyelvÉSZ bennülős tanulmányi verseny, de idén csak az iskolai fordulót tudtuk megrendezni a megszokott módon. A megyei és az országos feladatokat csak online oldhatták meg az iskolai fordulóból továbbjutók.
A rendkívüli körülmények mindig rendkívüli teljesítményt és kitartást kívánnak. Így történt most is.
Ebben a különleges helyzetben nagyszerűen helytálltak versenyzőink!
Köszönet és elismerés a kitartásukért, munkájukért!
Ebben az évben a megyein résztvevő minden versenyzőnk megoldhatta az országos döntő feladatait is. Több ezer diák tehetett próbát a nyelvÉSZ legmagasabb szintű feladataival.
A verseny lezárult.
Mivel az országos döntő feladataival együtt a megyeit is újranyitottuk, mindkét feladatsor helyes megoldásait most tesszük közzé itt:
megyei feladatok megoldása – országos feladatok megoldása
Jutalmazzuk az eredményeket és a kitartást!
Bennülős országos döntőnkön évfolyamonként a 15 legjobb eredményt elért versenyzőt jutalmazzuk. Idén azonban nem lehetett ellenőrzött versenykörülményeket biztosítani, ezért „hivatalos” végeredményt” nem hirdetünk. Az elért pontszámok alapján mindenki értékelheti, hogyan sikerült számára a verseny.
A pontszámok a versenyzői fiókokban megtekinthetők, csak egy katt IDE.
Pedagógus kollégáink tanári fiókjukban láthatják, milyen eredményt értek el diákjaik.
Hisszük, hogy ebben a különleges versenyévben mindenki győztes, aki végigcsinálta a versenyt, ezért egyetlen résztvevő sem marad elismerés és jutalom nélkül!
- Minden versenyző, aki megírta a megyei és az országos döntő feladatait is, egyedi online Beni bélyeget, és online elismerő oklevelet kap, valamint
- egy különleges BENI MINIÉRMET ennek a kivételes versenyévnek az emlékére.
- 800 kötetből álló nyereményalapot is létrehoztunk. Azok nyerhetnek ajándékkönyvet, akik a megyei és országos döntők feladatait külön-külön min. 75-75 %-os eredménnyel oldották meg.
Az elismerésekről, jutalmakról további részletekkel május 18-án jelentkezünk.
Gratulálunk minden ifjú nyelvésznek!