Pedagógusoknak a negyedik fordulóról

Indul a verseny második félideje! Fontos előzetes a megyei fordulóról.

A Tudásbajnokság levelező szakaszában arra is van lehetőség, hogy aki kedvet érzett, most is bekapcsolódhatott a versenybe. Így lehet olyan tanítványa, akinek ez már a második félidő, és lehet, aki most tesz először próbát.  
Így a legújabb levelezős forduló kinek a 4., kinek az 1.
Akik már ismerik, milyen feladatokra számíthatnak, nagyobb rutinnal fognak a megoldásokhoz. Akiknek ez az első feladatsoruk a versenyben, kívánjuk, hogy sikerrel birkózzanak meg vele.

A 4. forduló beküldési határideje: 2020. február 10. 24.00 óra.
JÓ HÍR!
Eddig a határidőig a 3. forduló megoldásai is beküldhetők.

Most közöljük az első félév levelezős fordulóiban elért pontszámokat: megtalálják a versenyzőknek írt levélben vagy itt, a honlapunkon, a pedagógusi és a versenyzői fiókban.

Ha ki van húzva a pontszám, az azt jelenti, hogy nem érkezett meg hozzánk a kódlap, vagy nem érkezett meg időben, hogy fel tudjuk dolgozni.
Izgalomra nincs ok: az eredmények nem vesznek el.
Ha a megoldásokat beküldik, a következő levelünkben megírjuk az eredményeket.

Tanítványai az első félév értékelését az 5. fordulóval együtt kapják meg.
Eredményüktől függően arany, ezüst vagy bronz fokozatot érhetnek el.

Közeledik a Tudásbajnokság megyei fordulója: 2020. április 24.
Erre külön jelentkezni kell!
A versenyző tanulók jelentkezhetnek önállóan,
vagy tanáruk, szüleik segítségével.
A jelentkezés gyors és egyszerű, egyetlen kattintással ITT megtehető.
Ehhez szükség van az internetes azonosítóra, amit
a 4. forduló leveleiben elküldtünk.

Akik egyéni nevezéssel jelentkeztek a versenyre, postai csomagként kapták a versenyfeladatukat (optimum és elit csomag), és nincs lehetőségük az internetes jelentkezésre, ők a 4. fordulós levelükhöz csatolt jelentkezési lapjuk kitöltésével nevezhetnek a megyei fordulóra. Ezt a jelentkezési lapot a 4. forduló kódlapjával együtt kell visszaküldeni.

Számítunk a tanítványaira, szurkolunk, hogy ott lehessenek.

A megyei fordulóról néhány előzetes, fontos információt ITT talál.

Sok sikert a Tudásbajnokság további fordulóiban!
A megyei fordulón találkozunk!

 

Pedagógusoknak a harmadik fordulóról