Kedves Szülő! Kedves Barátunk!

beniplakat2013_csakbeni2

Szülők és versenyző diákok véleménye szerint a Tudásbajnokság olyan
EXTRA tanulmányi verseny, ami a legtöbb sikerélményt nyújtja!

Alsósoknak nagyszerű agytorna és játékos edzés, hogy minél jobbak legyenek a választott tantárgyakból.
Felsősöknek presztízs és rang, felkészülés a továbbtanulásra.

Szeretettel hívjuk gyermekét az idei Tudásbajnokságra.

Szülőként mindannyian a legjobbat akarjuk gyermekeinknek
Örülünk, ha sikerül kiválasztanunk a számukra legjobb iskolát, ahol a legjobb kezekbe kerülnek, a legjobban fejlődnek, és közben jól is érzik magukat.

Nemcsak az iskolával, de egy tanulmányi versennyel kapcsolatban is ez a célunk.
A Tudásbajnokságról a szülők úgy tartják, hogy minden fordulója leköti a gyermeküket, fejleszti és ösztönzi őket, gyarapítja a tudásukat, versenytapasztalatot szereznek, és közben örömmel vesznek részt rajta.

Tantargy_tablazat

A Tudásbajnokság tanít, erősít és fejleszt,
mindezt játékosan, izgalmasan.

Immár 21. éve bizonyítja, hogy érdemes és öröm részt venni rajta.

ÚJ ÉV – ÚJ ESÉLYEK!

Idei versenyünkre a jelentkezési határidő:
szeptember 23.

Ha gyermeke indul a Tudásbajnokságon, a következőknek örülhet:

  • Kiemelkedő díjazásnak, érmekkel, serlegekkel.
  • hat kedvcsináló és felkészítő levelező fordulónak (félévente 3-3), melyek során
    • gyakorolhatnak, fejlődhetnek,
    • játékosan tanulnak,
    • rendszerességhez szoknak, fejlődik az önállóságuk,
    • érzik a törődést és a megbecsülést,
    • apró, figyelmes ajándékokat kapnak a munkájukért, és
    • külön év végi jutalommal büszkélkedhetnek a kitartók.
  • Megyei fordulónak és IGAZI országos döntőnek, ahol
    • a legjobbakkal találkozhatnak és mérhetik össze a tudásukat,
    • megtanulnak jól versenyezni,
    • erősödhet az önbizalmuk,
    • bizonyíthatják felkészültségüket,
    • amelyeken már a részvétel is dicsőség, a helyezetteket pedig
    • értékes jutalmak várják (bajnoki serlegek és érmek).
  • Testre szabott versenycsomagoknak, melyekből kedvükre választhatnak.
    • START: mindenkinek ajánlott, akár kedveli a választott tantárgyat, és még többet szeretne tudni belőle, akár nehézségei vannak, és tudja, hogy a gyakorlás sokat segíthet;
    • OPTIMUM: megéri mindazoknak, akik szeretik, ha színes, izgalmas anyagokat kapnak, ha örülnek, amikor minden fordulóval apró ajándékok érkeznek, büszkék, ha munkájukat ajándékkönyvvel, oklevéllel ismerik el;
    • ELIT: a legjobb befektetés a fejlődésbe, tanulásba azok számára, akiknek kihívás, ha minden fordulóban izgalmas fejtörőket kapnak, nyereményjátékon vehetnek részt, fordulónként kedvezményre jogosító könyvkupon segítségével gazdagíthatják könyvtárukat, év végén pedig névre szóló jutalomkönyvnek örülhetnek.
      Idén is fordulónként 100 nyertest sorsolunk (50 alsó és 50 felső tagozatost), ráadásként év végén újabb 100 nyertest azok között, akik végig játszottak, de év közben elkerülte őket a szerencse.

A nevezés módja választható:

Iskolai nevezés esetén:
nevezni a verseny iskolai szervezőtanáránál lehet; a szaktanárok és/vagy az osztályfőnökök tudnak tájékoztatást adni arról, ki az iskola Tudásbajnokság-szervezője;
Iskolai nevezés esetén a levelező forduló anyagait a versenyző az iskolai kapcsolattartó pedagógustól kapja (kivétel, ha a csak internetes Start csomagot választják), a megoldás kódlapjait is ő gyűjti össze, és továbbítja a verseny központjába;

Egyéni nevezés esetén:

a szülő a honlapon vagy az itt letölthető egyéni nevezési lapon nevezheti gyermekét illetve gyermekeit;
ebben az esetben a levelező forduló anyagait (kivétel, ha a csak internetes Start csomagot választják) a nevezési lapon megadott otthoni címre postázzuk.

epp_nekunk_valo

Miért merjük Önnek ezt a programot ajánlani?

  1. Mert a gyermekeink szeretik a kihívásokat, szeretnek játszva tanulni.
  2. A feladatsorok az életkornak megfelelőek: minden tantárgyból évfolyamonként készülnek.
  3. Ez az EGYETLEN tanulmányi verseny, mely 100% garanciát vállal a munkájára.
    Ha nem találják elég jónak, a 2. forduló beküldési határidejéig lemondhatják, a nevezési díjat visszatérítjük;
  4. A verseny levelező szakasza rendszerességre szoktat, amit külön jutalmazunk.
  5. A megyei forduló kiváló felmérés, már a részvétel is rangot ad.
  6. Az országos döntőn a tantárgy legjobbjai mérik össze a tudásukat, kiemelkedő díjazásnak örülhetnek.

epp_nekunk_valo

Miért érdemes a Tehetségtámogató Szülők Klubjához csatlakoznia?

Bár minden szülő, aki támogatja gyermekét abban, hogy részt vehessen a Tudásbajnokságon, egyúttal Tehetségtámogató Szülők Klubjának tiszteletbeli tagjává válik, a regisztrált klubtagok a verseny honlapján nyitott fiókjukban külön is

  • folyamatosan figyelemmel kísérhetik, hogyan boldogul a versenyen a gyermekük,
  • milyen feladatokat kell megoldania,
  • milyen eredménnyel veszi az akadályokat,
  • teljesíti-e a megyei fordulóban való részvétel feltételeit,
  • mit érdemes tudni a verseny ún. bennülős fordulóiról (megyei és országos)
  • akiknek pedig több tárgyból is versenyez a gyermekük, vagy több gyermekük is versenyez, külön elismerést kapnak.

A regisztrációról és további részletekről ITT olvashatnak.

A Tudásbajnokság

Játékos és izgalmas:
2 az 1-ben!
mert gyermeke a kiválasztott tantárgyból 2 versenyen vesz részt 1 nevezéssel! 

  • Egy 6 fordulóból álló levelező versenyen, és
  • egy felmenő rendszerű, beülős versenyen, ahol a megyei fordulón keresztül az IGAZI országos döntőig juthat
Kivételes,
mert különböző versenycsomagok közül választhatnak a Start csomagtól a rengeteg jutalmat és értékes ajándékot tartalmazó Elit csomagig.
Egy diák egyszerre több tantárgyban is kipróbálhatja magát, akár eltérő csomaggal is versenyezhet:
próbaképp az egyik tantárgyból Start csomaggal
a másikból egy igazi bőség csomaggal, az Elittel
 

Mit kapnak a versenyzők?

Bajnoki serleget, arany-, ezüst és bronzérmeket a győztesek, értékes jutalmakat és ajándékokat a helyezettek.
Mindenkinek jár ajándék.

A díjak, jutalmak és ajándékok teljes listáját tartalmazó táblázat itt megtekinthető.

garancia_pecset_joni

A Tudásbajnokságon garantáljuk, hogy öröm a tanulás.
Nevezzenek bátran. Ha mégsem tetszene a verseny, a levelező szakasz 2. fordulójának beküldési határidejéig lemondhatják.
A nevezési díjat ebben az esetben 100 %-ban visszatérítjük.

A részletes versenykiírás ITT olvasható.

Öröm és dicsőség! Éljék át!
Ne maradjanak le a győztesek versenyéről!

Nevezni szeptember 23-ig lehet.
Ha a küldeményeket az otthoni címre szeretné kérni, úgy egyéni nevezését itt adhatja le:

epp_nekunk_valo

Ha azt szeretnék, hogy a küldemények az iskolába érkezzenek, úgy gyermeke szaktanáránál vagy osztályfőnökénél jelentkezhet.

Szeretettel várjuk az idei tanév TUDÁSBAJNOK-jelöltjeit!