Szülőknek a második fordulóról

beniplakat2013_csakbeni2

Indul a 2. forduló: néhány hasznos tanács

Gratulálunk, gyermeke megtette az első fontos lépéseket a versenyen: megoldotta az első forduló feladatait. Maradjon lendületben, folytassa a megkezdett utat!

Minden újabb forduló egy új próba: a próbák arra jók, hogy erősítsék és fejlesszék a kitartást, a tehetséget. A kitartás és a tehetség pedig két olyan „motor”, ami magasra röpítheti a gyermekeinket.

Íme az újabb esély a próbálkozásra: versenyünk 2. fordulója.
A megoldások beküldésének határideje: 2019. december 2. 24 óra.

JÓ HÍR!
Ha valakinek még nem sikerült beküldenie az 1. forduló megoldását, a 2. forduló határidejéig megteheti akár a kódlapon, akár az interneten.

Összegyűjtöttük az 1. forduló néhány hasznos tapasztalatát, amit közzé is tettünk itt, a honlapunkon. Alább megismételjük közülük a legfontosabbakat:

Azok számára, akik levélben kapják a feladatokat:
– A megoldásokat a mellékelt kódlapon egyértelműen kell bejelölni.
– Nagyon fontos, hogy a név és a kódszám ne maradjon le a kódlapról!
– Ha valamilyen ok miatt több kódszáma van a versenyzőnek, ügyelni kell rá, hogy melyik tantárgyhoz melyik kódszám tartozik.

Azok számára, akik online küldik be a megoldásokat:

– Szülői fiókból nem lehet megoldásokat beküldeni. A feladat megtekintése itt csak tájékoztatást szolgál.

– Amennyiben gyermeke rendelkezik Versenyzői regisztrációval és felhasználó neve, jelszava segítségével be tud lépni, tud dolgozni a feladatokon.
A FELADATOK menüpontban megtalálhatóak a második forduló feladatai!

Mentés gombbal még nem kerül be hozzánk a megoldás! Sikeres a beküldés, ha a feladat átkerül a Beküldött megoldások menüpontba.

Ha nem találják a feladatot a felhasználói fiókban: a feladatok akkor jelennek meg a fiókban, ha a megküldött valamennyi internetes azonosítót beírták.
Ezt csak egyszer, a tanév elején kell megtenni, ez kapcsolja össze a fiókot a feladatlappal.
Az online feladatmegoldáshoz az internetes egyszeri azonosító számot vagy számokat korábbi levelünkben megküldtük. Minden kódszámot be kell írni a megfelelő helyre, mert csak ekkor jelenik meg minden tantárgy, amire a versenyző nevezett.
Ha nem kapták meg minden tantárgyhoz az internetes azonosítót, hívják az ügyfélszolgálat számát, örömmel segítünk;
Amennyiben az internetes azonosító beírása után az a hibaüzenet jelenik meg, hogy az azonosító már más fiókhoz hozzá lett kapcsolva, az ügyfélszolgálat tud segíteni, hívja bátran.

Amennyiben több gyermeke is versenyzik, minden gyermeknek külön email címmel, külön fiókot kell létrehozni, külön- külön kell hozzákapcsolni a megfelelő internetes azonosítókat. Csak így tudunk személyes kapcsolatot tartani.

– Ha a versenyző nem emlékszik a korábbi felhasználói adataira, úgy egy katt az Elfelejtett jelszó vagy felhasználónév linkre, majd a regisztrált email cím beírása után, megküldjük a felhasználói adatait; Ha a korábban regisztrált email címre nem emlékszik, akkor új regisztráció szükséges;

Az ügyfélszolgálattal való kommunikációhoz:
Akár az ügyfélszolgálat email címére akár a verseny honlapján, a Kapcsolatok menün keresztül érkezik kérés, a gyors és hatékony segítségnyújtáshoz szíveskedjenek megadni az alábbi adatokat:

  • a versenyző nevét,
  • osztályát,
  • iskolai nevezés esetén iskola nevét, címét (település és utcanév), a versenyzőt nevező pedagógus nevét;
  • egyéni nevezés esetén a nevezéskor megadott levelezési címet;

Gyorsan és hatékonyan a fenti adatok alapján tudunk segíteni.

Bízunk benne, hogy a fenti tapasztalatok hasznos segítséget jelentenek abban, hogy a 2. fordulót még felkészültebben várhassák versenyzőink, az őket támogat szülők és mi pedig szükség esetén még gyorsabban és jobban tudjunk segíteni. 

A versenyzőknek jó fejtörést kívánunk,
a szülőknek a versenyzők nevében is köszönjük a bátorítást!

 

Szülőknek az első fordulóról