Pedagógusoknak az ötödik fordulóról

5. levelező forduló, féléves értékelés és megyei forduló

A Tudásbajnokságon az első félévben is értékelünk és jutalmazunk.
Dicséret, elismerés és jutalom. Jár a tanítványainak, mert megérdemlik!
Önnek pedig a köszönet, amiért lelkesen és elkötelezetten támogatja diákjait a versenyzésben.

Az első három levelező fordulóban elért összpontszám alapján a versenyzők arany-, ezüst-vagy bronzminősítésű jelvényt kapnak. A csomagjukban találják, a startosok pedig a versenyzői fiókjukban.
A versenyszervező pedagógusoknak külön listát mellékeltünk az eredményekről.
Akik több tantárgyból versenyeznek, természetesen tantárgyanként értékeljük a munkájukat.

ITT is megnézhető, milyen eredményt értek el.

 Ha kíváncsi,
– mi volt az elérhető maximális pontszám,
– mik voltak a ponthatárok,
– hány versenyzőnél voltak jobbak az Ön tanítványai,
az erről készült Titkos Jelentést itt tekintheti meg: www.tudasbajnoksag.hu/titkosjelentes

Gratulálunk az eredményekhez! Kitartás, csak így tovább!

A Tudásbajnokság levelező szakasza célegyenesbe ért.
Még két forduló van hátra. Most indul az ötödik! Minden levelező forduló segít, hogy minél jobban felkészüljenek a megyei fordulóra, mert ennek az ideje is közeleg.

Az 5. forduló beküldési határideje: 2020. március 11. éjfél.

Ha versenyzői online küldik be a megoldásokat (start csomaggal csak így tehetik), a feladatlapokat megtalálják a szokott helyen, ITT:

FONTOS TUDNIVALÓK!

  • Ha valamiért elmaradt, úgy a 4. forduló megoldásai még beküldhetők.
  • Az első három fordulóban elért pontjaik számát, a részletes értékelést a megoldásokkal együtt
    megtalálják a versenyzőknek írt levelünkben vagy itt, a honlapunkon, a pedagógusi fiókban.

Hamarosan itt a Tudásbajnokság MEGYEI FORDULÓJA!
Április 24-én rendezzük, kijelölt megyei iskolákban.

A részvétel feltétele, hogy az első öt forduló megoldásait időben beküldjék. Részletekért egy kattintás IDE!

A megyei fordulón való részvétel önkéntes.
Arra külön jelentkezni kell.

A versenyzők jelentkezhetnek önállóan, de kérhetik az Ön segítségét is.
A jelentkezés gyors és egyszerű: 
egyetlen kattintással megtehető itt.
Ezen a felületen Ön azt is láthatja, hány tanulója jelentkezett már a megyei döntőre.

A jelentkezés határideje március 11. 24.00 óra.
Kérjük, nagyon ügyeljenek erre a határidőre,
mert március 11. éjfél után már nem lesz lehetőség jelentkezni!

FONTOS, hogy ne maradjanak le a részvétel lehetőségéről.

Most várjuk az 5. forduló megoldásait, és ha elmaradt, úgy a 4. forduló pótlását.

Figyelem! Nincs több pótlási lehetőség!
Ez a határidő végleges a megyei fordulóra való bejutáshoz.

Eddig minden új levelező fordulóban újranyitottuk az előző fordulót, hogy akik valamiért elmulasztották beküldeni a megoldást,
még pótolhassák.
Az 5. levelező forduló megoldásának beküldési határidejét a megyei fordulóra való felkészülés érdekében szigorúan tartanunk kell.

A megoldások beküldési határideje: 2020. március 11. éjfél.

További jó versenyzést kívánunk,
találkozzunk a megyei fordulón!

 

Pedagógusoknak a negyedik fordulóról