Az országos döntő eredményei

Egy versenyen nemcsak az számít, ki tudja jobban a tudásanyagot, vagy ki alkalmazza a tudását ügyesebben, hanem az is, ki mennyire bízik önmagában, mennyire bátor, hogyan dönt nehéz helyzetekben. A matekÁSZ verseny országos döntősei bizonyították, milyen jó versenyzők!

2024. április 27-én Szegeden rendeztük az országos döntőnket, melyen 225 versenyző mérte össze tudását. A versenydolgozatokat délelőtt írták a diákok, majd délután színes programokat követően sor került az ünnepélyes eredményhirdetésre.

Minden versenyzőnknek szívből gratulálunk!

Megmutatjuk, ki mennyi pontot ért el,
a pontszáma hányadik helyre volt elegendő.

Az országos döntő eredményei

A táblázat osztályonként és a versenyzők helyezésének sorrendjében mutatja az eredményeket. Az első három helyezettnél az iskola és felkészítő tanár nevét is feltüntettük. Természetesen a keresőbe beírt név alapján is megtalálható a versenyző. Az eredmények a felhasználói fiókban is megtekinthetők a Versenyfeladatok -> Országos döntő menüpontban. Pedagógus kollégáinkat levélben is értesítjük az eredményeikről.

Hogyan értékeltük a megoldásokat?

  • az értékelés évfolyamonként történt;
  • minden helyes megoldás 1 pontot ért;
  • a többszörös választás esetén abban az esetben járt a pont, ha CSAK a helyes válaszokat jelölte be a versenyző;

Példa: ha a helyes válasz az A és B pont, de a versenyző a B és C pontot jelölte be, ezért 0 pont járt,

  • hibás vagy hiányos válaszért nem járt pont, de nem is vontunk le pontot;
  • az értékelésnél segédpontokat is használunk, ezek számítását külön összefoglaltuk:

Segédpontok számításáról

A lényege: a segédpontszám egy százalékos érték, ami nehezebb feladatok megoldása esetén alacsonyabb, ezért végez előrébb az, akinek azonos főpontszám mellett kisebb a segédpontjainak száma.

  • csak egyértelműen jelölt megoldást fogadtunk el, javítást nem.
Vajon hány helyes megoldásom volt, hol tévedtem? 

Az országos döntő feladatainak helyes megoldásait is megmutatjuk:

Országos döntő megoldásai

Azok, akik most nem jutottak be az országos döntőbe, azokat arra biztatjuk, hogy tekintsék ezt kitartásuk és elszántságuk próbájának. Legyenek azzal kivételesek, hogy nem adják föl, és a következő tanévben is újra próbát tesznek a matekÁSZ versenyen!

Mindenkinek jó pihenést és élményekben gazdag
nyári vakációt kívánunk!