Egy verseny sosem csak tudáspróba! Nemcsak az számít, ki tudja jobban a tudásanyagot, vagy ki alkalmazza a tudását ügyesebben, de az is, ki mennyire bízik önmagában, mennyire bátor és kitartó, hogyan dönt nehéz helyzetekben. A matekÁSZ verseny vármegyei döntősei most is bizonyíthatták, milyen jó versenyzők!
Vármegyénként és határon túlról is minden évfolyamon szép számmal Jutottak be versenyzők a vármegyei döntőbe. Mivel – technikai okok miatt – nem a tervezett módon, a bázisiskolákban írhatták meg a döntőben jutott versenyzők a dolgozatot, így mindenki saját iskolájában írhatta meg azt.
A dolgozatok kiértékelése megtörtént.
Mindenkinek szívből gratulálunk!

Megmutatjuk, ki mennyi pontot ért el, a pontszáma most hányadik helyre volt elegendő.
A táblázatban a „kereső” funkcióval mindenki könnyen megtalálhatja a saját nevét,
láthatja a pontszámát, és annak jelzését is, hogy
bejutott-e (I=Igen), vagy nem (N=Nem) az országos döntőbe.
Pedagógus kollégáinkat levélben értesítjük,
ők is tájékoztatják tanítványaikat az eredményeikről.
Kik jutnak az országos döntőbe?
Az országos döntőbe évfolyamonként minden vármegyéből és a határainkon túlról
a legeredményesebb versenyzők, Budapestről a 2 legjobb, és további 10,
az országban legjobb eredményt elérő versenyző juthatott, függetlenül a lakhelyétől,
ha minimum az 50%-ot elérte a dolgozata.
Hogyan értékeltük a megoldásokat?
- az értékelés évfolyamonként történt;
- minden helyes megoldás 1 pontot ért;
- a többszörös választás esetén abban az esetben járt a pont, ha CSAK a helyes válaszokat jelölte be a versenyző;
Példa: ha a helyes válasz az A és B pont, de a versenyző a B és C pontot jelölte be, ezért 0 pont járt,
- hibás vagy hiányos válaszért nem járt pont, de nem is vontunk le pontot;
- az értékelésnél segédpontokat is használunk, ezek számítását külön összefoglaltuk:
A lényege: a segédpontszám egy százalékos érték, ami nehezebb feladatok megoldása esetén alacsonyabb, ezért végez előrébb az, akinek azonos főpontszám mellett kisebb a segédpontjainak száma.
- csak egyértelműen jelölt megoldást fogadtunk el, javítást nem.


Vajon hány helyes megoldásom volt, hol tévedtem?
A vármegyei döntő feladatainak helyes megoldásait is megmutatjuk:
A döntőbe jutottaknak jó felkészülést, és további sikeres versenyzést kívánunk!
Akik most nem jutottak tovább, arra biztatjuk, hogy tekintsék ezt kitartásuk
és elszántságuk próbájának. Legyenek azzal kivételesek, hogy nem adják föl,
és a következő matekÁSZ versenyen újra próbát tesznek!
Fontos előzetes információk az országos döntőről
Az országos döntőt 2023. május 20-ra tervezzük,
hagyományaink szerint Szegeden rendezzük.
FONTOS: A döntőt a nyelvÉsz versenyünk országos döntőjével együtt rendezzük, így ha a versenyző mindkét verseny országos döntőjére bejut, nem kell választania, hogy melyikre menjen, mert mindkettőt meg tudja írni egy helyen.
Kérjük az országos döntő résztvevőit és tanáraikat, hogy folyamatosan figyeljék a matekÁSZ honlapját és saját e-mail fiókjukat is, mert minden fontos tudnivalóról itt fogunk tájékoztatást adni.
2023. május 20.
matekÁSZ országos döntő!
Mindenkinek szorítunk!
