A matekÁSZ megyei döntőjét idén minden versenyzőnk online teljesítheti, az iskolai fordulóhoz hasonlóan. A megyei döntőbe jutott versenyzők a dolgozatot megoldhatják iskolájukban vagy otthon, ahol a megfelelő technikai feltételek adottak.
A megyei döntőről tájékoztató levelet küldtünk minden pedagógusnak, akinek van döntős versenyzője. Benne megírtuk, mire szükséges ügyelni a megyei döntő lebonyolítása során.
Pedagógus kollégáinkat is kérjük, hogy értesítsék döntős diákjaikat a tudnivalókról.


Néhány fontos részlet a megyei döntőről
A megyei döntőt eredetileg megyei bázisiskolákban szerveztük volna, ám a korábban érvényben lévő korlátozások okozta bizonytalanság nem tette lehetővé ennek megszervezését.
- Amennyiben a szervező pedagógusok a megyei döntő versenyfeladatának megoldását az iskolában bonyolítják, kérjük, hogy a dolgozatírásoknál szokásos rendet és nyugodt körülményeket biztosítsák.
- A versenyzőknek 60 percük lesz a feladatok megoldására.
- A becsületes játék lényege, hogy mindenki azt bizonyítsa, amit ő tud. Ezért versenyzőink természetesen semmilyen segítséget nem vehetnek igénybe, és semmilyen segédeszközt nem használhatnak.
- Ügyelni kell arra, hogy abban az esetben, ha több helyes válasz is van, csak akkor jár pont, ha CSAK a helyes válaszok vannak bejelölve. Ha tehát pl. „A” és „B” válasz a helyes, de versenyzőnk a „B” és „C” válaszokat jelölte, ezért nem jár pont.
Gyakorlati tanácsok szervező pedagógusainknak
- A megyei döntőről szóló tájékoztatónkat már postáztuk.
- Kérjük, értesítsék tanítványaikat, készítsék fel őket.
- Ha a küldeményből bármi kimaradt, kérjük, vegyék fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal.
- A verseny tisztasága közös érdekünk: ezért a versenyzők semmilyen segítséget nem kaphatnak, még a feladatok értelmezésében sem.
Előre is köszönjük pedagógus kollégáink munkáját!
Tanítványaiknak eredményes versenyzést kívánunk!

A matekÁSZ megyei döntő
2022. március 11-én 10 órakor kezdődik és a feladatok megoldását
március 13-án 18 óráig lehet elkezdeni.
Mindenkinek szorítunk!