Ahhoz, hogy egy hangszer szépen szólaljon meg, fel kell hangolni. Ha mozogni készülünk, be kell melegíteni az izmainkat. Bármi is legyen, amiben jól és eredményesen akarunk szerepelni, rá kell hangolódnunk, fel kell készülnünk.
A Tudásbajnokság 1. fordulóját tekinthetjük ilyen ráhangolódásnak.
Ahogy versenyzőink egyre rendszeresebben foglalkoznak a feladatokkal, úgy egyre jobban ráéreznek, mit és hogyan kell tenniük, hogy megtalálják a jó megoldásokat.
A bemelegítő 1. forduló után itt az újabb próba, a 2. forduló!
Az első forduló megoldásait feldolgoztuk.
Az elért pontszámokat a versenyzői fiók Pontszámok oldalán lehet megnézni,
aki pedig postai levélben kap értesítést, ő a levelében találja.
A helyes megoldásokat a következő fordulóban tesszük közzé.
Miért „csak” akkor?
Mert szeretnénk esélyt adni azoknak is, akik valamilyen okból még nem küldték be
az első forduló megoldásait, vagy nem minden tantárgyból végeztek a feladatokkal.
Jó hír!
Folytatjuk a korábbi évek gyakorlatát, mert azt tapasztaltuk, hogy ez sok versenyzőnknek segít, hogy ne maradjanak le. Az új forduló megnyitásakor mindig megnyitjuk a közvetlenül megelőző fordulót is. Így biztosítjuk, hogy például a 2. fordulóban még pótolható legyen az 1. forduló be nem küldött megoldása.
A 2. forduló beküldési határideje:
2020. december 7. 24 óra.
FONTOS!
A 2. fordulót a fenti időpontban zárjuk (hosszabbításra nem lesz módunk)
– a 3. fordulóval azonban újranyitjuk!
Az 1. fordulót azonban már nem!
Érdemes feljegyezni a naptárba: aki az első fordulóval nem végez 2020. december 7-én 24 óráig,
neki sajnos nem lesz több lehetősége az 1. forduló megoldásait beküldeni.
Bízunk abban, hogy mindenki okosan gazdálkodik az idejével
– a jó versenyzéshez ezt is meg kell tanulni!
Íme, egy kis segítség!
Összegyűjtöttük az 1. forduló néhány hasznos tapasztalatát, érdemes megszívlelni, sokat könnyít néhány helyzetben.
– START csomaggal versenyzők CSAK online tudják beküldeni a megoldásokat.
– Az OPTIMUM és ELIT csomaggal versenyzők is élhetnek a megoldások online beküldésének lehetőségével.
Az ő esetükben FONTOS! Aki online beküldi a megoldásokat, postán már nem kell beküldenie. Ha véletlenül mégis megteszi, és a két megoldás nem azonos, úgy a Versenykiírásban foglaltak szerint azt a megoldást tekintjük érvényesnek, amelyik korábban beérkezett.
– Versenyző csak versenyzői regisztrációval létrehozott saját fiókjából tudja beküldeni a megoldásokat. A szülői fiókok NEM alkalmasak arra, hogy ezen keresztül a megoldások beküldésre kerüljenek.
– Versenyzői online fiók létrehozásához saját, külön e-mail-cím szükséges; tehát minden versenyzőnek SAJÁT versenyzői fiókot kell létrehoznia SAJÁT KÜLÖN e-mail-címmel; ez azt is jelenti, hogy testvérek sem használhatnak közös e-mail-címet.
– Internetes egyszeri azonosító kapcsolja a fiókhoz a nevezéskor kiválasztott tantárgya(ka)t! A versenyzők és tanáraik internetes egyszeri azonosító számát e-mailben megküldtük. Ezt csak egyszer, a verseny első fordulója előtt kell beírni fiókjuk Feladatok oldalának megfelelő cellájába. Ez a kód kapcsolja össze a fiókot a tantárggyal, ez a kapcsolat szükséges ahhoz, hogy a feladatlapok megjelenjenek a fiókban.
FONTOS! Az a versenyzőnk, aki több azonosítót kapott, mindegyiket írja be a megfelelő helyre, mert csak így jelenik meg a fiókjában minden tantárgya, amire benevezett.
– FONTOS: Mentés gombbal még nem kerül be hozzánk a megoldás! A Beküldés gombra kell kattintani! Sikeres a beküldés, ha a feladat átkerül a Beküldött megoldások menüpontba.
– A pedagógusok saját, pedagógusi fiókjukban láthatják, hogy az általuk nevezett versenyzők visszaküldték-e a forduló megoldásait, hány pontot értek el. Ahol nem látnak pontot, ott nem sikerült beküldeni a megoldásokat, ezért érdemes felhívni a diákok figyelmét a határidők betartására.
FONTOS! A pedagógusok fiókjukból segíteni tudják versenyzőik regisztrációját a verseny honlapjára, és innen tudják majd nevezni is versenyzőiket a megyei döntőre.
Az ügyfélszolgálattal való kommunikációhoz:
A gyors és hatékony segítségnyújtáshoz szíveskedjenek megadni az alábbi adatokat:
- a versenyző nevét,
- osztályát,
- iskolai nevezés esetén iskola nevét, címét (település és utcanév), a versenyzőt nevező pedagógus nevét;
- egyéni nevezés esetén a nevezéskor megadott levelezési címet;
Gyorsan és hatékonyan a fenti adatok alapján tudunk segíteni.
Bízunk benne, hogy a fenti tapasztalatok hasznos segítséget jelentenek abban, hogy a 2. fordulót még felkészültebben várhassák versenyzőink és az őket támogató pedagógusok, mi pedig szükség esetén még gyorsabban és jobban tudjunk segíteni.
További sikeres versenyzést kívánunk!