A megyei fordulóról

A járványhelyzet miatt a Tudásbajnokság megyei fordulóját online teljesíthetik versenyzőink.  Minden tárgyból indulhatnak, amelyre beneveztek és beküldték az első 4 forduló levelező fordulójának megoldásait, függetlenül attól, hogy milyen versenycsomaggal játsszanak. Az éves nevezési díj rendezése is feltétele a megyein való részvételnek.

FONTOS!

A verseny megyei fordulójának ONLINE teljesítéséhez
 minden versenyzőnek saját versenyzői fiókkal kell rendelkeznie.

Akinek még nincs, néhány egyszerű lépésben gyorsan létrehozhatja:

Versenyzőként regisztrálok 

Jó hír:
akinek a Bendegúz Akadémia bármely más versenyén (nyelvÉSZ, matekÁSZ, Jonatán) van már élő versenyzői fiókja, ennek felhasználói adataival a Tudásbajnokság oldalán is be tud lépni, új regisztrációra nincs szüksége!

Amit ellenőrízni kell a versenyzői fiókban:
 belépést követően a Versenyfeladatok menü>>Nevezések oldalán megjelennek-e azok  a tantárgyak, amelyekre versenyzőnk benevezett, és jogosult részt venni a megyei fordulón.

Ha nem, úgy ugyanezen az oldalon (lenn) a megfelelő cellába be kell írni a versenyző internetes azonosítóját (ha több azonosítót is kapott, akkor mindet), majd az Elküld gombra kattintani.

Ha a tantárgy ekkor sem jelenik meg, ügyfélszolgálatunk segít (Kapcsolat).

Internetes azonosítót a verseny első fordulójával megküldtük, de a megyei fordulóról szóló tájékoztató e-mailben is megadjuk, valamint – iskolai nevezés esetén – a pedagógusok is tudnak segíteni.

MIKOR LESZ A MEGYEI FORDULÓ?

Annak érdekében, hogy a számítógépes rendszer túlterheltsége (egy időben nagyon sok versenyző lesz „fenn”) ne akadályozza a munkát, a megyei forduló feladatait 3 időszakban lehet majd elérni az alábbi évfolyambontásban:

Első időszak:
március 25-26-27-28-án: 1. és 2. osztályos versenyzők + Angol (kezdő és haladó);

Második időszak:
március 29-30-31 és április 1-én: 3., 7. és 8. osztályos versenyzők + Angol (kezdő és haladó);

Harmadik időszak:
április 8-9-10-11-én: 4.,5. és 6. osztályos versenyzők + Angol (kezdő és haladó);

Példa: ha egy 3. osztályos versenyző 2 „szaktárgyból” + angol kezdő tárgyból is indul a megyein, úgy mindhármat teljesítheti március 29-30-31 vagy április 1-én, és szabadon dönthet arról, hogy melyik tárgyat melyik napon. Az Angol kezdő feladatsorait ráadásul a 3 időszak bármelyikében megoldhatja, hisz mindhárom időszakban elérhetők lesznek a feladatok.

Ahhoz, hogy versenyzőink ne tévesszék el, mikor írhatják a megyei forduló dolgozatait, azt kell tudniuk, hogy hányadik évfolyamban versenyeznek. Az angol kezdő és haladó tárgyak feladatsorai mindhárom megyei döntős időszakban elérhetőek lesznek!

Részletes összefoglalókat készítettünk

a megyei forduló lebonyolításáról,

A megyei forduló online szervezéséről

és arról is, mire kell ügyelni az online feladatmegoldások során:

Online feladatmegoldásról

Kérünk minden versenyzőt, őket felkészítő pedagógust, szülőt,
hogy figyelmesen olvassák el!

Egy verseny a becsületes játékról (fair play) is szól!

Versenyünk alapértéke és alapeszménye,
akár bennülős akár online szervezésben bonyolítjuk, hogy
bizonyítani és vállalni azt kell, amit versenyzőink ÖNÁLLÓAN tudnak.

Ezért a feladatmegoldások során semmilyen segédeszközt nem használhatnak,
és semmilyen segítséget nem vehetnek igénybe!

Milyen versenyzőt nevelünk gyermekeinkből,
ez az őket támogató felnőttek (pedagógusok és szülők) felelőssége is.

Bízunk abban, hogy mindannyiunkak fontos a verseny tisztasága!

Jó felkészülést kívánunk!