ELIT játékunk végéhez értünk! Akik kitartóak voltak, és végigjátszottak velünk, most nemcsak a 6. fordulóban kaptak esélyt a szerencsétől, hanem részt vettek a 7., ráadássorsoláson is.
A 7. sorsoláson azok vehettek részt, akiknek év közben, az első hat sorsolás alkalmával nem kedvezett a szerencse, vagyis egyszer sem sikerült könyvet nyerniük. Így most, a tanév végén nem 50+50, hanem 100+100 könyvet sorsoltunk ki. 100-at az alsósok és 100-at a felsősök között.
A 6. ELIT fordulóban titkosírást kellett megfejteni az alsósok és a felsősök számára is. Az alsósoknak megadtuk a vers címét, de a versrészlet megfejtését követően a szerzőre is kíváncsiak voltunk. A felsősöknél kicsit nehezítettünk a kódoláson, valamint a vers szerzője mellett a mű címét is meg kellett adniuk. A helyes megfejtést beküldők között 50-50 szép könyvet sorsoltunk ki. Íme a 6. forduló nyertesei! Katt ide!
A 6. sorsolást követően újabb sorsolást végeztünk azok között, akik ebben a tanévben még egyik ELIT sorsoláson sem nyertek, így újabb 50-50 érdekes könyvet sorsoltunk ki. Íme a 7. sorsolás nyertesei! Katt ide!
Gratulálunk mindenkinek, aki helyes megoldást küldött be.
Az ajándékkönyveket a kiértékelés csomagjában találjátok.
Ne keseredj el, ha most nem volt szerencséd!
A következő tanévben újra indul az ELIT játék.
Tarts velünk, szeptemberben jelentkezz tanárodnál!