Érkeznek az 1. forduló feladatai

Végre eljött a pillanat! Indul a verseny, a Tudásbajnokság első fordulójának feladatait postáztuk és a feladatok megjelentek a versenyzők online fiókjaiban is. Nagyszerű, élvezetes versenyre készülünk idén is.

Azok a versenyzők, akik Optimum vagy Elit csomaggal jelentkeztek,

a feladatokat – a kódlapokkal egybeszerkesztve – postai küldeményként kapják. Az első forduló csomagjai útnak indultak, folyamatosan érkezni fognak az iskolákba, egyéni nevezéssel jelentkező versenyzők esetében pedig az általuk megadott címre. A megoldásokat online vagy postán küldhetik be. 

FONTOS!
Ha online és postán is beküldik, azt a megoldást tekintjük érvényesnek,
amelyik korábban beérkezik.

VÁLTOZÁS!
Ettől az évtől kezdve egy tantárgy feladatlapját és kódlapját egybeszerkesztve küldjük el a versenyzőknek. Visszaküldeni továbbra is csak a kódlapot kell!

Kérjük, hogy a kódlapot a feladatlapról leválasztva (levágva) küldjék vissza.

Azok, akik Start csomaggal jelentkeztek

postai küldeményt, levelet nem kapnak,
tőlük a megoldásokat kizárólag az online felületen várjuk.

Az online feladatmegoldás felületét MEGNYITOTTUK.

Az 1. forduló megoldásának beérkezési határideje

2022. november 7. 24.00 óra.

Néhány fontos, gyakorlati tanács:
  • Minden versenyzőnk e-mailben kapja meg internetes azonosítóját és egy linket.
    Mindkettő az online feladatmegoldáshoz szükséges.
  • Akinek már VAN versenyzői fiókja, az e-mailben megadott linkre kattintva máris beléphet és láthatja a feladatlapját.
  • Akinek MÉG NINCS versenyzői fiókja, az e-mailben megadott link arra is alkalmas, hogy létrehozza azt.
    Ebben az esetben lesz szükség a szintén az e-mailben megküldött internetes azonosítóra.
    Ezzel lehet „behívni” a nevezett tantárgya(ka)t a fiókba. Aki több internetes azonosítót kapott, mindegyiket be kell írnia fiókja megfelelő helyére.

Az internetes azonosító(ka)t csak egyszer kell megadni.

FONTOS!

Versenyzői fiók létrehozásához saját, külön e-mail cím szükséges!
Regisztráció során a megadott e-mail fiókba érkezik visszaigazoló levél,
ennek segítségével lehet aktiválni a versenyzői fiókot.

Hogyan értékeljük a megoldásokat?
  • Minden helyes megoldás 1 pontot ér.
  • Többszörös választás esetén abban az esetben jár a pont, ha CSAK a helyes válaszokat jelölte be a versenyző.
    Példa: ha a helyes válasz az A és B, de a versenyző a B és C választ jelölte be,  ezért 0 pont jár.
  • Hibás vagy hiányos válaszért nem jár pont, de nem is vonunk le pontot.
  • A kódlapokon különösen ügyelni kell arra, hogy csak egyértelműen jelölt megoldást fogadunk el, javítást nem.

Minden versenyzőnknek kívánunk sok örömet és sikert az idei Tudásbajnokságon!