Még 1 esély! A tét a megyei forduló!

Fontos állomáshoz érkeztünk! Közeledik a Tudásbajnokság megyei fordulója! Minden versenyző részt vehet rajta, ha az első 4 levelező forduló megoldását beküldte. Úgy látjuk, vannak olyan versenyzők, akik a megyei forduló küszöbén állnak, de még „nem léphetnének be”.

3 levelező fordulót teljesítettek, de a 4. forduló megoldásait határidőre nem sikerült beküldeniük.

Vajon csak az időn múlott?

Ha igen, úgy szeretnénk adni még 1 esélyt mindenkinek, aki az első 3 fordulót teljesítette.

A 4. forduló megoldásai még 1 hétig,
március 7-én éjfélig beküldhetők.

Ha ez nem sikerül, azt úgy tekintjük, hogy akik 3 fordulót teljesítettek, nem szeretnének indulni a verseny megyei fordulóján.
Mi szorítunk, hogy ott legyenek, de a döntés természetesen az övék!

FIGYELEM!

Március 7-én éjfélkor lezárjuk a beküldési lehetőséget, de bízunk abban, hogy aki eddig „elvétette” a határidőket, a most kapott + 1 hét alatt teljesíteni tudja az elmaradását.

Közeledik a megyei forduló!
FONTOS VÁLTOZÁS!

A verseny megyei fordulóját ONLINE rendezzük,
a Tudásbajnokság honlapján.
Ehhez minden versenyzőnek saját versenyzői fiókkal kell rendelkeznie.

Akinek még nincs, néhány egyszerű lépésben gyorsan létrehozhatja:

Versenyzőként regisztrálok 

EREDETILEG:

  • A megyei fordulót megyei bázisiskolákban szerveztük volna,
    ám a járványhelyzet ezt nem teszi lehetővé. Az iskolák nem fogadhatnak külső iskolákból diákokat, a nagyobb létszámú rendezvények pedig változatlanul nem ajánlottak.

Miért nem tudjuk úgy megszervezni, hogy mindenki a saját iskolájában írhassa meg a megyei forduló dolgozatát?

A Tudásbajnokságon több ezer egyéni nevezéssel versenyző diák van, ők az otthoni címükre kapják a fordulók anyagait, így nem tartjuk nyilván, melyik iskolába járnak, sőt, lehetnek olyan egyéni nevezők is, akik iskolájuk egyedüli versenyzői – így őket sem tudjuk sajnos saját iskolájukhoz irányítani.
A biztonság és az egyéni versenyzők bevonása érdekében szervezzük online a megyei fordulót.

VÁLTOZÁS ÉS EGYSZERŰBB RÉSZVÉTELI LEHETŐSÉG:

  • Nem kell külön jelentkezni a megyei fordulóra!
  • Minden versenyző részt vehet rajta, aki
    • az első 4 levelezős forduló megoldásait határidőre beküldte
    • és rendezve van a teljes éves nevezési díja
  • Minden tantárgyból meg lehet írni a megyei forduló dolgozatát, amire a versenyző benevezett. (Bennülős szervezés esetén maximum 3 tárgy fért az időbe);
  • Minden tantárgy feladatsorának megoldására 45 perc lesz!
    (Bennülős szervezés estén a több tárgyas dolgozatra „csak” 90 perc volt.)
  • A megyei forduló online feladatai hosszabb időszakra nyitva lesznek a számítógépes rendszer túlterheltségének elkerülése érdekében.
    A pontos időpontokról hamarosan tájékoztatást adunk.

AMI VÁLTOZATLAN

  • A részvételi lehetőség nem függ a választott versenycsomagtól:
    • start
    • optimum
    • és elit csomaggal is indulni lehet a megyei fordulón.
  • Természetesen semmilyen segítséget nem lehet igénybe venni.
    Bizonyítani és vállalni azt kell, amit versenyzőink önállóan tudnak.
  • A megyei helyezetteket díjak és jutalmak várják, a versenykiírásban foglaltak szerint.

 

Hamarosan jövünk újabb hírekkel!
Versenyzőinket és kapcsolattartó pedagógusainkat kérjük,
hogy folyamatosan figyeljék levelező fiókjukat.