Gyakori kérdések és válaszok
Szülőknek
a Bendegúz Tudásbajnokságról

  • Mert akkor is szeretni fogja, ha egyszerűen csak szívesen old meg játékos, fejtörő feladatokat, és akkor is, ha bátran keresi a kihívásokat, szívesen indul színvonalas versenyen.
  • Remek edzés, jó agytorna ajándékkal, elismeréssel és jutalommal.
  • Mert a tanulmányi versenyeredmények mindig számítanak a felvételiknél.
  • Mert a versenyzés megmutatja a rejtett tehetséget.
  • Mert a Tudásbajnokság az EGYETLEN tanulmányi verseny, mely 100% garanciát vállal a munkájára! Mit jelent ez? Ha mégsem tetszene a verseny, a levelező szakasz 2. fordulójának beküldési határidejéig lemondható, a nevezési díjat pedig 100 %-ban visszafizetjük.
  • Pompás érmek és serlegek várják a győzteseket.
  • Büszke lehet magára, mert egy olyan tanulmányi versenyen indul, ahol már a részvétel is dicsőség.

A versenyzők 1 nevezéssel a kiválasztott tantárgyból 2 teljes értékű tanulmányi versenyen vehetnek részt.

  1. Egy 6-fordulós levelező versenyen, és
  2. egy felmenő rendszerű, beülős versenyen vármegyei fordulóval és országos döntővel.

A levelező szakasz ideális felkészülést biztosít a döntőkre. A jutalmazás, díjazás minden szinten megtörténik, a levelezős versenyen elért eredményük alapján, és a vármegyei fordulóban, valamint az országos döntőben elért eredményük alapján is.

A versenyre csak ONLINE lehet benevezni a https://bendeguzakademia.hu/tudasbajnoksag oldalon a Jelentkezés menüpontban.

Egy versenyző kétféle nevezést választhat: az egyik az iskolai nevezés, ebben az esetben a versenyzőnek az iskolájába küldjük a versennyel kapcsolatos anyagokat, ezért egy iskolai kapcsolattartó pedagógusra lesz szüksége. A másik az egyéni nevezés, melynél minden anyagot a megadott postacímre küldünk.

Ha az iskolai nevezést választja, akkor a fordulókhoz tartozó papíralapú küldeményeket (versenycsomagnak megfelelően) és a vármegyei fordulón elért helyezés ajándékait az iskolába küldjük, ezért a versenyző iskolájából szükség lesz egy kapcsolattartó pedagógusra.
A kapcsolattartó pedagógus nevére küldünk mindent, így a versenyző tőle kapja meg.

Ha az egyéni nevezést választja, akkor a fordulókhoz tartozó papíralapú küldeményeket (versenycsomagnak megfelelően) és a vármegyei fordulón elért helyezés ajándékait a megadott otthoni vagy postacímre küldjük, így az iskolát nem vonjuk be. Természetesen egyéni nevezéssel is részt lehet venni a vármegyei fordulón és az országos döntőn, valamint bármelyik versenycsomag választható.

Egy versenyző iskolai nevezést az alábbi módokon adhat le:

  1. A diák vagy szülő a versenyzői fiókból elindíthatja a jelentkezést az iskola és a kapcsolattartó tanár kiválasztásával. Ha a pedagógus előzetesen engedélyezte a nevezések automatikus elfogadását, a jelentkezés közvetlenül véglegesíthető bankkártyás fizetéssel, a pedagógus további jóváhagyása nélkül. Ha nincs beállítva a pedagógusnál az automatikus elfogadás, a szülő fizethet online, de a nevezés véglegesítéséhez a kapcsolattartó tanár jóváhagyása szükséges. Ha a pedagógus nem fogadja el a jelentkezést, vagy a diák nem jelölt kapcsolattartót, az iskola regisztrált tanárai egy várólistán találják meg a jelentkezést, és hozzárendelhetik magukhoz.
  2. A diák vagy szülő jelezheti a részvételi szándékot a pedagógusnál, aki online rögzíti a jelentkezést. A szülő ezt követően e-mail értesítést kap, és online bankkártyával vagy a tanáron keresztül rendezheti a nevezési díjat.
  3. A diák vagy szülő jelezi a részvételi szándékát a tanárnak, aki megadhatja a saját meghívókódját. A kóddal versenyzői fiókból lehet nevezni a tanár csoportjába, és a nevezési díjat a szülő bankkártyával vagy a pedagóguson keresztül rendezheti.

Iskolai nevezés elindítható innen: ISKOLAI NEVEZÉS

Az iskolai várólista olyan hely, ahová azok a jelentkezők kerülnek, akik versenyzői fiókból indítanak el jelentkezést és nem rendelkeznek pedagógus által megadott meghívókóddal vagy a kapcsolattartó tanáruk nem engedélyezte a nevezések automatikus fogadását. Ha a tanár jóváhagyja a nevezést, a versenyző átkerül hozzá. Ha nem hagyja jóvá vagy a versenyző nem tudott kiválasztani kapcsolattartót (pl. nem ismeri még), akkor a jelentkezés a várólistán marad, amíg egy tanár nem rendeli magához. A várólistát minden regisztrált pedagógus eléri a saját pedagógusi fiókjában és a jelentkezések rendezésében az ügyfélszolgálatunk is segít a nevezési időszak után.

A kapcsolattartó pedagógusnak van egy saját meghívókódja, melyet elküldhet/megoszthat diákjaival, így ők a tanár nevével, tudtával adhatják le iskolai nevezésüket otthonról versenyzői fiókukból, és véglegesíthetik azt a verseny nevezési díjának kifizetésével.

Egyéni nevezéshez versenyzői fiók szükséges. Ha már regisztrált, akkor csak be kell lépnie; ha még egyáltalán nincs versenyzői fiókja, akkor először regisztrálni kell. A papíralapú csomagokat az otthoni vagy a megadott postacímre küldjük.

Mindhárom csomagunk választható: START, OPTIMUM-GREEN, ELIT. A nevezési díjat bankkártyával is lehet fizetni.

Az egyéni nevezéseknél is ugyanolyan gyakorisággal küldjük a csomagokat, mint az iskolai jelentkezésnél. Az Optimum-Green és ELIT csomagok csak magyarországi címre postázhatók. Külföldi cím esetén a vármegyei forduló nyerteseinek az ajándékokat a külföldi bázisiskolába küldjük.

Egyéni nevezés könnyen és gyorsan leadható innen: EGYÉNI NEVEZÉS

Menjen a bendeguzakademia.hu weboldalon a jobb felső sarokban lévő Belépés/Regisztráció gombra! Majd a jobb oldali Új belépőknek szakaszban válassza a Versenyzőként regisztrálok menüpontot!

 A táblázatban Angol tárgyaknál lévő osztály jelölések az általunk javasolt évfolyamok. Azok a feladatlapok elsősorban annak a korosztálynak készülnek.

3 versenycsomagot kínálunk a versenyzőknek: START, OPTIMUM-GREEN és ELIT. A versenycsomagok mind iskolai nevezéssel, mind egyéni nevezéssel igénybe vehetők.

Igen, természetesen. A versenyző játszhat egyik tantárgyból Start csomaggal, másikban Optimum-Greennel, harmadikban Elit csomaggal.

A versenyzők a feladatokat csak ONLINE kapják meg, ezért versenyzői fiókkal kell rendelkezniük. A feladatokat a versenyzői fiókjukban találják meg és csak online tudják kitölteni a fordulókhoz tartozó időszakban. Év elején kedvezményes könyvvásárlásra jogosító kupont kapnak (1000,-Ft).

Félévkor és év végén az elért eredmények alapján online Bendegúz jelvényt és oklevelet, melyet a versenyzői fiókban találnak majd. Részvételi lehetőség a vármegyei fordulón és az országos döntőn.

Minden, ami a START csomagban benne van, plusz apró ajándékokat, melyeket az 1., a 4. fordulókban és az év végi kiértékelés során küldünk a versenyzőknek. Papíralapú feladatlapot nem küldünk a környezettudatosság jegyében, így szükséges a versenyzői fiók megléte, mert a feladatlapokat itt kapják meg, tölthetik ki és küldhetik be a megoldásokat.

Az elért eredmények alapján félévkor online Bendegúz jelvény és oklevél, év végén nyomtatott oklevél és kitűző jár. A verseny után, következő szeptemberben egy különleges Bendegúz-kalendáriumot küldünk. Részvételi lehetőség a vármegyei és országos fordulókon.

A versenyző minden fordulóban nyomtatott és online formában is megkapja a feladatokat, így választhat, hogy online vagy papíron tölti ki őket. A nyomtatott feladatokkal együtt kis ajándékokat és kedvezményes könyvkupont is küldünk.

Minden forduló tartalmaz egy kizárólag online elérhető ELIT fejtörőt, melynek beküldői között könyvjutalmakat sorsolunk ki.

Az ELIT csomaggal játszók év végén névre szóló könyvjutalmat kapnak. Az eredmények alapján félévkor online jelvény és oklevél, év végén pedig nyomtatott oklevél és kitűző jár. A verseny után szeptemberben különleges Bendegúz kalendáriumot küldünk, valamint részt vehetnek a vármegyei és országos fordulókon.

Egy nevezés mindig az adott tanévre szól (szeptember-június). Természetesen, lehetőség van a versenybe bekapcsolódni a 2. félév kezdetén (januárban) is.

A nevezési díjat bankkártyával, átutalással és csekken lehet befizetni. Iskolai nevezéskor, ha versenyző saját fiókjából vagy meghívókóddal indította el a jelentkezését, akkor a szülő rendezheti online, bankkártyával a verseny díját. Természetesen választhatja, hogy a kapcsolattartó által rendezi azt.

Egyéni nevezéskor is lehet bankkártyával, átutalással, illetve csekken fizetni a nevezési díjat. A korábban velünk játszott egyéni versenyzőknek tanév elején küldünk csekket. Új egyéni versenyzők ezt kérhetik ügyfélszolgálatunktól.

A nevezési díjat lehet egy összegben éves díjként rendezni vagy 2 részletben. Az 1. részletet jelentkezéskor (1. féléves díj), a 2. részletet a 2. félév indulásával (január hónapban).

Ha a kedvezményes jelentkezési időszak alatt (2024. szeptember 16-ig) az éves nevezési díjat (2 féléves díj) egy összegben rendezik, akkor a teljes árból 11% kedvezményben részesülnek.

A nevezés egész tanévre szól, melynek éves díját 2 részletben (féléves díj) lehet befizetni. Az első részletet jelentkezéskor szükségszerű befizetni a második részletet pedig január hónapban.

Felhívjuk figyelmét, amennyiben a 2 részletben történő befizetést választja, akkor az Early Bird kedvezményt nem tudja igénybe venni.

Amennyiben a versennyel a pedagógus, a szülő vagy a tanuló elégedetlen, lemondhatja azt a 2. forduló megoldásának beküldési határidejéig. A nevezési díját ebben az esetben 100%-ban visszatérítjük.

A versenyzői fiókban a Versenyfeladatok/Feladatok menüpontnál találhatóak a feladatlapok. Ha Elit csomaggal versenyez, akkor nyomtatott formában is elküldjük vagy az iskolába, vagy a megadott postacímre nevezési módtól függően.

A versenyzői fiókban a Versenyfeladatok/Pontszámok menüpontnál találhatóak az egyes feladatsorok pontszámai, valamint a féléves és év végi értékelés is. Ugyanitt találhatóak a vármegyei forduló és az országos döntő pontszámai is, ha azon részt vettek. Itt az is látható, ha valamelyik forduló feladatsora nem került beküldésre.

Elit csomag esetén a beküldött megoldások pontszámait nyomtatott formában, a fordulós levél részeként is elküldjük az iskolába, vagy a megadott postacímre nevezési módtól függően.

Igen, lehetséges, de csak megadott időszakban. Minden forduló nyitásakor visszanyitjuk az előző forduló feladatsorait is, így lehetőség van a pótlásra. Mivel megoldásokat a 3. fordulótól közöljük, így mindig csak az aktuális és az eggyel korábbi forduló feladatai küldhetők be.

Az 1. forduló megoldásait a 3. fordulóban tesszük közzé és innentől minden fordulóban a kettővel korábbi forduló megoldásai megtekinthetők. A megoldások a versenyzői fiókban a Versenyfeladatok/Megoldások menüben tekinthetők meg, illetve az ELIT csomaggal versenyzők részére a nyomtatott feladatlapon is közöljük.

Igen. A vármegyei fordulót tartalmazza a nevezési díj, de nem kötelező rajta részt venni, így arra külön jelentkezni kell az előre meghirdetett jelentkezési időszakban.

Az a versenyző, aki

  • benevezett a Tudásbajnokság versenyre az adott tanévben,
  • rendezte az éves nevezési díját,
  • jelentkezett a vármegyei fordulóra,
  • és az első három forduló feladatsorát megoldotta és beküldte.

Függetlenül attól, hogy milyen versenycsomaggal játszik. A vármegyei fordulóra a diák jelentkezhet akár egyéni, akár iskolai nevezéssel is.

Igen. A vámegyei fordulón a dolgozatokat 45 percen keresztül írhatják a tanulók. Akik több tantárgyból is szeretnének elindulni, azoknak max. 2×45 perc áll a rendelkezésükre, és maguk döntik el, melyik tantárggyal kezdenek, ám 1 tantárgyra maximum 45 percük lesz.

Az időkeret (összesen 90 perc) miatt célszerű legfeljebb 3 tantárgyból indulni a vármegyei fordulón.

A vármegyei fordulót minden vármegyében bázisiskolákban rendezzük, lehetőleg a vármegye székhelyén, de figyelembe vesszük, ha egy iskolából sok diák nevez. Ezért néhány helyszín eltérhet a székhelytől. Mivel a vármegyei bázisiskolákat évente kérjük fel a közreműködésre, így a végleges helyszíneket a forduló előtt körülbelül két héttel tesszük közzé a honlapon, és értesítést küldünk a jelentkezőknek.

  • Tantárgyanként és évfolyamonként a vármegyei első helyezettek maximum 22 versenyző. Magyarországról 19-en, a 19 vármegyéből és Budapestről a 2 legjobb helyezett, valamint a határainkon túlról 1 fő. Kizárólag holtversenyek esetén lehet ez a szám magasabb.
  • Alapfeltétel, hogy a vármegyei fordulón elért eredményük meghaladja az 50 %-ot.
  • Ha a vármegyei és budapesti legjobb helyezettek száma tantárgyanként és évfolyamonként nem éri el a 22-t, akkor az országos rangsorból töltjük fel ezt a keretet. Ez akkor történhet meg, ha egy tantárgyból egy vármegyében vagy Budapesten nem volt résztvevő, vagy ha az eredményük nem érte el az 50%-ot.

A vármegyei fordulókat vármegyénként értékeljük, így vármegyei (és nem országos!) rangsor alakul ki. Amennyiben egy vármegyei rangsor első helyezettje teljesíti az országos döntőbe jutás alapfeltételét, azaz eredménye meghaladja (!) az 50 %-os határt, úgy bejut az országos döntőbe, függetlenül attól, hogy másik vármegyében azonos évfolyam azonos tantárgyból esetleg van nála magasabb pontszámot elért versenyző is.

Az országos döntő célja ugyanis az, hogy azon a vármegyék legjobbjai szerepeljenek. Természetesen abban az esetben, ha az országos döntőbe jutás alapfeltételét teljesítették.

Az országos döntő helyszíne Szeged. A döntő időpontjáról, pontos helyszínéről és programjáról a döntőt megelőzően tájékoztatjuk a versenyzőket, pedagógusokat a honlapunkon, social media felületeinken, és e-mailben is.

Menjen a https://bendeguzakademia.hu weboldalon a jobb felső sarokban lévő Belépés/Regisztráció gombra! Majd a bal oldali szakaszban a Már regisztrált felhasználóknak blokkban kattintson az Elfelejtett jelszó, vagy felhasználónév linkre! Itt adja meg azt az e-mail címet, mellyel regisztrált és automatikusan küldünk Önnek egy e-mailt, mely tartalmazza a felhasználónevét és egy linket, ahol új jelszót igényelhet.