EXTRA tanulmányi verseny
általános iskolásoknak

Önökkel együtt szeretnénk

Az Ön lelkes és elkötelezett munkáját is dicséri, hogy a Tudásbajnokság mára az egyik legnagyobb és legrangosabb tanulmányi versennyé vált. Már 26 éve foglalkozunk tehetséggondozással.

Közös célunk:
kíváncsi, bátor, tudását fejleszteni akaró, a megszerzett ismereteire büszke diákokból olyan értékes, inspiráló, támogató közösséget építeni, ahová jó tartozni, ahol mindenkinek van esélye megmutatni, miben jó.

A Tudásbajnokság tanulmányi versenye pedagógus partnerei segítségével ilyen közösséget épít.

Versenycsomagok

A Tudásbajnokságon 3 versenycsomagból és 9 tantárgy közül választhatnak a diákok.
Minden általános iskolás nevezhet elsőtől nyolcadik osztályosig. Minden tantárgy választható minden versenycsomaggal!

Nevezés

A versenyre NEVEZNI ONLINE lehet.

  1. Diák vagy szülő is elindíthatja versenyzői fiókjából az iskolai nevezést iskolájának és kapcsolattartó tanárának kiválasztásával.
    Ha a kapcsolattartó jelezte felénk, hogy automatikusan elfogadja bármelyik diák jelentkezését az iskolájából, akkor a diák/szülő azonnali bankkártyás fizetéssel rendezheti a nevezési díjat. Amennyiben a kapcsolattartó nem jelezte felénk az automatikus elfogadási szándékát, úgy egy e-mailt kap arról, hogy jelentkezés történt. Jóváhagyhatja vagy elutasíthatja a jelentkezést. Jóváhagyáskor a diák/szülő kap egy visszaigazoló e-mailt. Nevezési díjat ekkor rendezheti a szülő közvetlenül bankkártyával, vagy az Ön közreműködésével. Ha elutasítja, akkor a jelentkezés egy ún. iskolai várólistára kerül, ahol az iskola összes regisztrált pedagógusa látja saját pedagógusi fiókjában és magához rendelheti. Kérjük, figyelje a várólistát.
  2. A pedagógus saját fiókjában találja „meghívókódját” (Jelentkezés/Meghívókód menüben). Ha ezt megadja a szülőnek, akkor ők egyszerűen leadhatják a jelentkezést és a fizetést is tudják rendezni.
  3. Diák vagy szülő tanáránál adja le a jelentkezést és nála rendezi a nevezési díjat. Ekkor a pedagógus rögzíti a jelentkezést és fizeti be a díjat.

Optimum-Green és Elit csomagok küldeményei az iskolai címre érkeznek. Az Elit csomag esetén minden fordulónál, feladatlappal és ajándékokkal. Az Optimum-Green csomagban a környezettudatosság jegyében papír feladatlapokat nem küldünk. Az apró ajándékok az 1., a 4. fordulóban és az év végi kiértékelésnél érkeznek. A Start csomaggal versenyzőkkel iskolai nevezés esetén is elsősorban a nevezéskor megadott e-mail címükön tartjuk a kapcsolatot, és természetesen itt, a verseny honlapján.

A Tudásbajnokság 2 az 1-ben

Egy nevezéssel két versenyen vesznek részt a diákok:

  • egy hatfordulós levelező versenyen,
  • és egy felmenő rendszerű, bennülős versenyen vármegyei fordulóval és országos döntővel.

A levelező fordulók egyúttal felkészítenek a bennülős fordulókra.

Igazolás a pedagógusi portfólióba

Újításaink az igazolásokról, melyet a 2024-2025-ös tanévtől vezetünk be a kapcsolattartó és a felkészítő pedagógusok részére

  • Kapcsolattartó pedagógusainknak automatikusan igazolást és/vagy részletes portfólió jelentést készítünk az adott tanévben benevezett versenyzőkről, minősítésükről és helyezéseikről. Ezeket a pedagógusi fiókokban helyezzük el, onnan letölthetők, nyomtathatók. Ez hasznos lehet az iskolai értékelésnél.
  • Bevezetjük a felkészítő pedagógus kapcsolat kezelését. Abban az esetben, ha egy iskolából a nevezéseket összekötő kapcsolattartó pedagógus intézi, akkor felkészítő pedagógus neve is megadható. Részükre is készítünk egy igazolást és/vagy részletes portfólió jelentést az általuk felkészített tanulók elért eredményéről. Ennek előfeltétele, hogy a felkészítő pedagógus is regisztrált fiókkal rendelkezzen, a kapcsolatot a tanuló, vagy a tanuló kapcsolattartó pedagógusa is igazolja, így a pedagógus a tanulók munkáját nyomon követheti a verseny oldalán.

Könyvutalvány, jutalomkönyv és alapítványi támogatás

Annak alapján, hogy hány diák versenyzését segítette, tiszteletbeli rangokat és a rangok szerinti elismeréseket, jutalmakat adunk.

Bátorítsák tanítványaikat

Sok szempontot mérlegelnek a szülők és a diákok is, amikor jelentkeznek a versenyre, de a pedagógusok ajánlása számukra mindenkor hiteles és fontos.

Bátorítsák tanítványaikat, tájékoztassák a szülőket a lehetőségről.

Legyenek idén is gazdagabbak a Tudásbajnokságon szerzett élményekkel!

Vélemények a Tudásbajnokságról